Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élhetőbbé válik a városrész

2011. március 11. 4:00
A Dózsavárosi Tanács és a városrész megújulásáról tartottak sajtótájékoztatót március 10-én a Dózsavárosi Könyvtárban.

Mihalovics Péter országgyűlési és városi képviselő Halmay György képviselőtársával karöltve hívta életre tavaly a választások után a Dózsavárosi Tanácsot, melynek csütörtökön tartották második ülését. Céljuk az volt, hogy a városrészben működő civil szervezetek, az intézmények vezetői, a polgárőrök és a nyugdíjas klubok tudják hallatni hangjukat akkor is, amikor munkáról van szó, és segédkezhessenek a törvények előkészítésében.

– Szeretnénk a gyakorlatba átültetni az elképzeléseiket, úgy működünk jól, ha a döntések előkészületeibe bevonjuk azokat, akikről a döntések szólnak – számolt be róla Mihalovics Péter március 10-én a Dózsavárosi Könyvtárban rendezett sajtótájékoztatón. – A költségvetés megszavazása után újra aktualitását éreztük annak, hogy beszéljünk a várost érintő ügyekről.

– Országgyűlési képviselőként nagyon nagy szerepem van abban, hogy az újonnan elkészült alkotmánytervezetet Veszprém városán belül is mindenki magáénak érezhesse, tudja, hogy van joga és lehetősége beleszólni. Éppen ezért a Dózsavárosi Könyvtárban kihelyezünk egy alkotmánytervezetet, amelyet a mai napon országosan is bemutatott a Fidesz. Szeretném, ha a dózsavárosi lakosok és a város minden polgára eljönne, megtekintené, hogy milyen keretek között képzeli el a Fidesz-KDNP az új alaptörvényt, milyen missziókat fogalmaz meg a parlamenti többség. Azokat az észrevételeket és javaslatokat, amelyek megfogalmazódnak, lehetőségeim szerint továbbítani fogom – mondta el Mihalovics Péter.


Mihalovics Péter

Szeretnék a politikát közelebb hozni az emberekhez, így kirándulást terveznek tavasszal a parlamentbe. Nyugdíjas klubok, intézmények és civil szervezetek pályázhatnak az utazásra, ha nagy igény lesz rá, akkor ősszel megismétlik a programot.

A Dózsavárosi Tanács mai egyeztetésére a két képviselő elhozott egy kinyomtatott költségvetést is, hogy az itt élő emberek lássák, a kommunikációk mögött milyen számok húzódnak meg. Mihalovics Péter elmondta: akkor beszélhetünk valós fejlesztésekről, ha ezeket a számokat is látjuk.

A sajtótájékoztatón a képviselő érintette a Dózsa tér felújítását is, ami nem újkeletű kérdés, közel öt évvel ezelőtt kezdett ezzel foglalkozni az akkori képviselőtestület. – Február 23-án a közgyűlés tárgyalta a Dózsa tér fejlesztési koncepcióját egy meghosszabbított településfejlesztési hozzájárulás kapcsán, és ezt a határozatot hoztuk mi ma el, hogy bepillantást nyerhessenek a dokumentációba az itt élők is. Lássák, hogy komoly munka, komoly akarat van emögött. Komoly szándéka a városvezetésnek, hogy minél előbb élhető településrész központját hozzák létre – fogalmazott Mihalovics Péter.


Halmay György

A Dózsavárosi Tanács tagjai munkájukon mellett tevékenykednek a városrészért, így Mihalovics Péter és Halmay György a képviselői keretükből együttesen 700 ezer forintot ajánlott fel a tanácsnak.

Halmay György elmondta, hogy a Dózsaváros a költségvetésben kiemelten fontos szerepet kapott. A Kolostorok és kertek a veszprémi Vár tövében című projekthez kapcsolódva a Veszprémvölgyi út egy részét felújítják, de napirenden van a városrész csapadékvíz-elvezetése és a Pápai út megújulása is.

Janni Anikó
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.