Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fogyasztói árak 4,1%-kal nőttek

2011. március 12. 3:00 // Forrás: MTI
A fogyasztói árak 2010-ben átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek, az idén januárban a 12 havi infláció 4,0 százalék volt.

A fogyasztói árak februárban 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elemzők 4,2 százalékos inflációt vártak februárra. Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,2 százalékkal növekedtek, ezen belül meredeken, 16 százalékkal emelkedett a cukor és 9,3 százalékkal a liszt ára - mondta Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője. Az idén az első két hónapban átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció februárban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,9 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,8 százalék, az egyhavi 0,7 százalék volt.

A fogyasztói árak 2010-ben átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek, az idén januárban a 12 havi infláció 4,0 százalék volt. Tavaly februárban a havi infláció 0,3 százalék, a 12 havi 5,7 százalék volt.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.