Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet

2011. március 18. 0:02 // Forrás: police.hu
Az év első két hónapja alapján Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetéről adott tájékoztatást a rendőrség.

A rendőrség által gyűjtött előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2011. január 1. és február 28. között összesen 1 918 személysérüléses közúti baleset történt, 5,15 százalékkal több mint 2010 azonos időszakában. Kedvező tendencia mutatható ki azonban a halálos kimenetelű balesetek terén, ahol a csökkenés mértéke 19,8 százalék (91-ről 73-ra). A súlyos sérüléses, valamint a könnyű sérüléssel járó közúti balesetek számában ugyanakkor 1,9, illetve 8,5 százalékos növekedés tapasztalható. Az első két hónap alatt a közúti balesetben meghalt személyek száma a tavalyi 106 főről 79 főre csökkent.

Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma gyakorlatilag nem változott, hiszen a tavalyi 201-el szemben idén február végéig 202 ittas baleset történt. Ugyanakkor az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya kedvezően változott, 11,02 százalékról 10,53 százalékra csökkent.

A személyi sérüléssel járó balesetek 37 százalékának hátterében a gyorshajtás áll (705 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 405 baleset (részaránya 21 százalék), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 237 baleset (részaránya 13 százalék) történt.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.