Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Találkozz tudósokkal!

2011. március 24. 4:00
Fulbright-ösztöndíjas tudós tartott előadást március 23-án a Lovassy László Gimnáziumban.


dr. Szendrő István

A Meet the Scientist programot a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Fulbright Egyesület és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította el. A program meghirdetésére 2010. szeptember 24-én, az I. Magyar Nemzeti Fulbright Napon került sor a Magyar Tudományos Akadémián. Célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése magyar középiskolások körében. A program első fél évében négy fővárosi és hat vidéki iskolában korábbi Fulbright-ösztöndíjasok tartottak népszerűsítő előadásokat.

A Lovassy László Gimnáziumban március 23-án dr. Szendrő István fizikus, a MikroVákuum Kft. ügyvezetője tartott előadást „Vékonyrétegek a mindennapokban: napelem, tejeszacskó, kábeltévé és bioszenzor” címmel.

Dr. Szendrő István 1970-ben végzett okleveles fizikusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Egyetemi doktori fokozatot a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett 1981-ben, Fulbright-ösztöndíjasként 1984-ben utazott az Amerikai Egyesült Államokba a BROWN Egyetemre. A MikroVákuum Kft.-t 1987-ben alapította társtulajdonosként.

Az előadásban olyan mesterségesen előállított rétegek alkalmazásáról beszélt, melyek vastagsága a mikrométeres, de sok esetben a nanométeres tartományba esik. Ezeket úgy kell elképzelni, mint az olajfoltot a víz tetején.

Néhány, a mindennapokban előforduló példán keresztül mutatta be Szendrő István a vékonyrétegek előállításának leggyakoribb technikáit, és azt, hogy a létrehozott filmek hogyan változtatják meg az anyagok tulajdonságát. Részletesen beszélt a napelemről, amely a vékonyrétegek nélkül nem jöhetett volna létre.

Az előadás végén egy speciális biológiai szenzort mutattak be, ezzel demonstrálva az alkalmazási példát.

Janni Anikó
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.