Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Víz a városokért

2011. március 24. 19:49
A Víz Világnapja a környezetvédelem jelentőségére figyelmeztető dátumok egyike. Egy pályázattal hívták fel erre a figyelmet.

A részt vevő diákoknak a vízgazdálkodással, az ivóvíz-szolgáltatással, a szennyvíztisztítással és ezek egészségre gyakorolt hatásával, környezetvédelmi vonatkozásaival foglalkozó munkákat kellett készíteniük. A „Víz a városokért!” címmel kiírt felhívásra az általános iskolások rajzzal és írásos dolgozattal, míg a középiskolások tanulmányokkal, fotókkal pályázhattak. Összesen 57 iskolából 925 rajz, 37 tanulmány, 99 fotó és 1 egyéb ötletes pályamunka érkezett.

A pályázaton eredményesen részt vevő általános iskolák csapatai számára március 24-én, csütörtökön játékos vetélkedőt szerveztek a Bakonykarszt Zrt. veszprémi központjába, ahol az eseménnyel együtt a pályázat eredményhirdetésére is sor került. Kategóriánként és korcsoportonként végül 92 pályaművet díjaztak, a csütörtöki megmérettetésen a herendiek bizonyultak a legjobbnak, őket a mezőlaki és a várpalotai diákok követték.

A Víz Világnapja alkalmából immáron 17. alkalommal hirdetett pályázatot általános és középiskolások részére a Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Zrt., a Magyar Hidrológiai Társaság Veszprém Megyei Területi Szervezete, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Veszprémi Szakaszmérnöksége, és a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt.

Cseh Zoltán
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.