Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Albérlők fosztották ki

2011. március 31. 19:13 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
Még januárban tett feljelentést egy férfi, hogy az albérletben kiadott lakásából háztartási gépek tűntek el.

Az albérlők igyekeztek mindent pénzzé tenni a lakásban, fagyasztószekrényt, mosó-szárítógépet, és villanytűzhelyt is egy bizományosi értékesítéssel foglalkozó üzletbe adtak be. A nyomozás során a volt albérlők ismeretlen helyre távoztak, ezért március 19-én elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Szerdán Veszprémben igazoltatta a 41 éves nőt és 20 éves fiáta, s a körözés alapján elfogták őket. Az ügyben lopás vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatott személyek elismerték a bűncselekmény elkövetését.
 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.