A hazaiak feladója, Vocskó Máté a héten lázas betegség miatt gyengélkedett, ezen kívül az ujjsérülése sem javult, meg kell műteni, mindezek ellenére vállalta a játékot. A másik oldalon hiányzott az egyik kezdőcenter, Cziczó Gábor, mert a Kecskemét elleni negyeddöntő második meccse óta a színét sem látták.
Takács Gergely pontjával kezdődött a meccs, Horváth Szabolcs egyenlített, majd megint Takács bombázott, a Veszprém edzője, Nyári Sándor pedig kikérte első idejét, mert együttesével egész héten a MAFC centerütéseinek blokkolását gyakorolták, de ez éles szituációban eleinte igencsak akadozott (2:1). Takács állásrendi hibát reklamált, de nem volt igaza, csapata viszont az ellenfél hálóérintése miatt hamarosan ellépett két ponttal (5:3). Több nyitásrontás volt mindkét oldalon, a bakonyiak ráadásul támadási hibákat is vétettek, így a fővárosiak előbb tartották a kétpontos különbséget (8:6), majd Jahn Péter sáncával megugrottak hárommal (9:6).
A MAFC sem játszott tökéletesen, három hibájával gyorsan felhozta riválisát (9:9). Tóth Tibor ászértékű szervájával először vezetett a Veszprém (11:12), és a folytatásban is szoros volt az állás. Dolgos Attila előbb blokkolt, majd ászt nyitott, a dunántúliak egy ponttal jobban álltak a második technikai szünetben (15:16). Az apró rontások ellenére jól játszott mindkét csapat. Takács Gergely sáncával fordított a házigazda, aztán Jahn Péter blokkolta Tóth Tibor ütését. A Veszprém időt kért, de Tóth megint támadást rontott (19:16). Feladót cserélt Nyári Sándor, érkezett Puspán Balázs, majd Németh Zoltán ásznyitásával zárkózott a látogató (19:18). A végjátékot Szappanos Máté remek játékkal intézte el a MAFC-nak, hiszen előbb sáncolt, majd beütött kettőt, végül bombázott egy ászt (25:20, 1:0).
Jahn Péter támadásait a második szett elején sem tudta tartani a bakonyi együttes, Takács Gergely is hatékonyan ütött (5:2). A kezdőcsapatba hosszú kihagyás és peches sérülések után visszatérő center, Nagy Attila blokkolt, majd Németh Zoltán ütött, ezzel egyenlítettek a vendégek (6:6). Hirtelen elkezdett jól sáncolni a Veszprém, és az első technikainál már vezetett is (7:8). Németh Zoltán ászszervájával lett kettő a különbség (8:10), ezt Tóth Tibor ütésével tartotta is a látogató (10:12), aztán a csereként beállt csapatkapitány, Seck György centertámadása, valamint Czintula Mihály két ásznyitás után már négy volt közte (11:15), időt kértek a fővárosiak.
A második kötelező pihenőt követően, ellenfele rontásainak köszönhetően felzárkózott a házigazda (14:16), de Czintula Mihály hátsósoros bombájával megint megugrott a Veszprém (14:19). Ebben az időszakban már nagyszerűen bejött a bakonyiak sánctaktikája, ekkor már hatékonyan alkalmazták a megbeszélteket a játékosok, Nyári mester egy-két bizonytalankodást látva mégis időkérésre kényszerült (16:20). Takács Gergely sáncolt (18:21), de kisvártatva újra megnyugtató előnyre tett szert a vendég (19:23). Ez sem volt elég, Molnár István ejtése leesett (21:23), Nyári Sándor kikérte második idejét is. Takács és Czintula is elrontotta a nyitást, de Molnár István előbb egy rossz veszprémi nyitásfogadás után, majd Németh Zoltán ütését leblokkolva szerzett pontot (24:24). Tóth Tibor ütésére megint Molnár válaszolt, de Németh Zoltán sánca mégis vendéggyőzelemmel zárta le a szettet (25:27, 1:1).
Parádésan kezdte a harmadik felvonást a dunántúli együttes. Németh Zoltán és Horváth Szabolcs is ászt nyitott (2:6), a MAFC ugyanakkor támadási hibákkal hozta még nehezebb helyzetbe magát. Tóth Tibor az első technikai szünet előtt ütött, a visszatérés után ászt szervált (3:9). Szappanos ütőformája jelentősen visszaesett az első szett végjátékában látottakhoz képest, le is cserélte őt Vocskó György edző, érkezett helyette Soós István. Jelentős előnyük tudatában felbátorodtak a veszprémiek, nagyszerűen játszottak, Czintula ászértékű nyitásával alakult ki a tízpontos differencia (4:14). A MAFC időt kért, majd feladót cserélt, Markovich Béla is pályára lépett.
Takács Gergely egy kézzel blokkolt középen, Tari Zsolt szervált egy ászértékűt, ezzel némileg megmozdultak a hazaiak (10:17)! Tóth Tibor ütést rontott, a Veszprém is időt kért (12:18). Jahn Péter ütése a tízpontos hátrányt követően mínusz négyre hozta fel a fővárosi csapatot (14:18), ezért Nyári Sándor is feladót cserélt. Tóth Tibor duplája megnyugtatta a vendégeket (14:21), Novák László kikérte a fővárosiak harmadik idejét is, de a játékvezetők résen voltak. A szettnek végül Tóth Tibor vetett véget (17:25, 1:2).
A negyedik etap elején is Tóth Tiboré volt az első pont, de újra előjöttek a Veszprém támadási hibái, így a MAFC átvette a vezetést (4:3). Szappanos visszablokkolta a labdát Tóth fejére, de ezen kívül is szinte minden akcióját elrontotta a látogató. Jahn Péter ászt nyitott, jött az első technikai (8:3). Rossz hazai megoldások után némileg felkapaszkodott a Veszprém (9:6), amely azonban saját pontokkal nem tudott közelebb kerülni riválisához. Vocskó Máté egyszerre két embert nyomott le a hálónál (13:8), ebben a szakaszban egyszerűen semmi nem jött össze a bakonyiaknak. A MAFC jó blokkokkal menetelt (16:9), aztán Czintula duplája és Tóth Tibor ásznyitása után időt kért a házigazda (16:12).
Németh Ervin pontos, technikás megoldásával feljött háromra a Veszprém (17:14), Horváth Szabolcs sáncával pedig már csak kettő volt közte (18:16). Ezt Németh Ervin pontjával még tartotta a látogató (19:17), de amikor egy rossz veszprémi nyitásfogadás után Takács Gergely ütött, megint négy volt a különbség (21:17), és ezt már magabiztosan végigvitte a házigazda (25:20, 2:2).
Jött a rendkívül hektikus ötödik szett! Tóth Tibor duplájával, valamint Czintula és Seck pontjaival gyorsan meglépett a Veszprém (0:4). Idpt kért, de a folytatásban is sokat hibázott a MAFC, a dunántúliak így tartani tudták a differenciát (4:8). A térfélcsere után rosszul álltak fel a vendégek. Ötperces kényszerszünet következett, a másodbíró ennyi ideig magyarázta a veszprémieknek, hogy mi merre hány méter, végül az első játékvezető is lemászott az emelvényről, hogy megkérdezze, mégis mi folyik itt? Nagy nehezen rendbe tették a felállást, legalábbis erre lehetett következtetni, de hamarosan megint rossz elállást jelzett a játékvezető (6:9). Az nem derült ki világosan, hogy ebben az időszakban a Veszprém játékosai, a jegyzőkönyvvezető és a játékvezetők közül ki vagy kik hibáztak, de elképesztő és érthetetlen volt az a felfordulás, amely ekkor kialakult a pályán, illetve a pálya mellett. A hazaiak persze reklamáltak a játékot megszakító hosszú szünetek miatt.
Molnár István ászértékű szervájával folytatódott a meccs, Nyári Sándor időt kért (7:9). Németh Ervin volt eredményes, de Takács Gergely ütött, majd sáncolt, s máris csak egy pont volt a különbség (9:10). Jahn Péter sípszó után átütötte a labdát a másik térfélre, s eltalálta Dolgos Attila fejét. Ez már a második ilyen jelenet volt a MAFC részéről (az elsőnél Szappanos Máté nem talált el senkit), a játékvezetők azonban rá sem hederítettek, mintha mi sem történt volna. A labdarúgásban ezért minden esetben jár a sárga lap... Czintula Mihály pontos ütése után a hajrában hárommal meglépett, és már biztos győztesnek tűnt a Veszprém (10:13), a házigazda időt kért. Jahn Péter ütött, aztán sáncolt, majd Molnár István két blokkja következett, ezzel már a MAFC vezetett, közben Nyári Sándor időt kért (14:13).
Meccslabdája volt a fővárosi csapatnak, Czintula Mihály ütése méterekkel a vonalon kívül ért talajt, de a játékvezetők mutatták, hogy a hálónál valamelyik blokkoló beleért... Tóth Tibor ütésével a Veszprém jutott meccslabdához (14:15), a MAFC játékosai hálóérintést reklamáltak. Czintula kulcsfontosságú pillanatban rálépett a vonalra nyitásnál. Németh Ervin egyet ütött, egyet rontott, Dolgos Attila pedig a hálóba húzta a labdát (17:16). Itt ment el a meccs végleg a veszprémieknek, Németh Ervin még egyenlített, de Takács Gergely blokkjával a MAFC megnyerte az elmebeteg ötödik szettet, és ezzel természetesen a meccset is (19:17, 3:2).
Férfi röplabda Extraliga, rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:
MAFC-BME-Mapei–Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:2 (20, –25, –17, 20, 17)
Káposztásmegyer, 50 néző. Játékvezetők: Éva T., Stefik
MAFC: Vocskó M. 3, Takács G. 16, Tari 2, Szappanos M. 15, Jahn 19, Molnár I. 14. Csere: Tihanyi (liberó), Markovich, Soós I. 1, Oláh L. Edző: Vocskó György, Novák László.
Veszprém: Dolgos 3, Horváth Sz. 4, Czintula M. 22, Németh Z. 14, Tóth T. 31, Nagy A. 2. Csere: Horváth Á., Katona (liberók), Puspán, Seck 3, Kráml, Németh E. 5. Edző: Nyári Sándor.
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 14:14, 19:18, 23:19. 2. játszma: 7:8, 11:14, 14:19, 19:23, 24:24. 3. játszma: 3:8, 4:14, 14:18, 16:23. 4. játszma: 8:3, 14:9, 19:17, 23:19. 5. játszma: 0:4, 3:7, 7:9, 10:13, 14:13, 14:15, 17:16.
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a MAFC javára.
Edzői értékelések
Vocskó György: – Az eredménynek nagyon örülök, de a játékunk nagyon hullámzó volt. A veszprémiek igazság szerint sokkal motiváltabbak és egységesebbek voltak, és talán ha fegyelmezettebbek, akkor nem engedték volna ki a kezükből a győzelmet, amelyet ma megérdemeltek volna! Ez az igazság! Az ötödik játszma halál, és aki nem tudja megőrizni a végjátékban hárompontos előnyt, az beleeshet ebbe a csapdába. Ha a második szettben nem akarunk nagyot játszani, lehet, hogy biztonsági játékkal sikerrel járunk, és 2:0 után simább lett volna. Felébredt a Veszprém, motiváltabb volt, de hajrában elloptuk az előnyüket! Macskák voltunk, és megint cincáltunk egyet az oroszlán bajszán!
Nyári Sándor: – Az egész eddigi munkánk hű tükörképe volt a mai mérkőzés. Helyenként nagyszerű játék, helyenként érthetetlen mélyrepülés. Már megint saját magunkat vertük meg. Gratulálok a MAFC-nak!