Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az önkormányzatoké a reptér

2011. április 6. 18:20
Szentkirályszabadja és Veszprém önkormányzata visszaperelte a BudaWest Zrt.-től a két település között levő repteret.


Iványi András

Iványi András Szentkirályszabadja polgármestere április 6-án sajtótájékoztatón számolt be arról Veszprémben, hogy a 440 hektáros repülőtér tulajdonosai ismét Szentkirályszabadja és Veszprém önkormányzata lettek. A Veszprém Megyei Bíróság március 31-én döntött első fokon úgy, hogy az 1,2 milliárd forintért 2006-ban megvásárol repülőtéri ingatlan tulajdonjoga ismét a két önkormányzatot illeti meg.

A Budaest Zrt. nem teljesítette az adásvételi szerződésében vállaltakat, mivel nem építette ki határidőre, azaz 2010 szeptemberére a polgári-kereskedelmi hasznosítású, nagyforgalmú repülőteret.


Sebestyén Attila

Sebestyén Attila ügyvéd, a veszprémi önkormányzat jogi képviselője elmondta, a bíróság indoklása arról szólt, hogy az önkormányzatok 2010 szeptemberében tett jogi nyilatkozata jogszerű. Írásbeli ítélet még nem született, annak kézhezvételétől számított 15 munkanap áll a BudaWestr Zrt. rendelkezésére fellebbezni.

– Nem számítottunk ilyen gyors döntésre, ez nem várt siker – fogalmazott Porga Gyula polgármester. – Gondolnunk kell a jövőre is, így már korábban a két önkormányzat egyeztetett arról, milyen típusú fejlesztésekre gondolunk. Amikor jogerős lesz a döntés, készen kell állnunk. Az egyeztetések az első fordulóban elkezdődtek. Brányi Mária alpolgármester asszonyt bíztam meg azzal, hogy részt vegyen ebben a munkacsoportban. Bízom benne, hogy olyan stratégiát és fejlesztési tervet tudunk közösen megalkotni, amely mindkét önkormányzat jövőjének garanciája lehet.

A másik keresetcsoport esetében a bírósági döntés arról fog szólni, hogy milyen pénzügyi következményei lesznek az ingatlan visszaadásának. Sebestyén Attila beszámolt arról is, hogy fennállhat az a kérdés is, kell-e „meghiúsulási kötbért” fizetni az előző tulajdonosnak mintegy 600 millió forintos összegben, valamint további 31 milliós kötbért a be nem nyújtott engedélykérelmek és tervdokumentációk miatt.


Porga Gyula

Veszprém város gazdasági programjában szerepel, hogy a település hosszú távú jövőjének a garanciája a jelenlegi ipari lehetőségének szélesítése. Porga Gyula beszámolt arról, hogy ezek kialakítására korlátozottan áll rendelkezésre terület.

– A város olyan feltételeket tud kialakítani, amely alkalmas arra, hogy vállalkozásokat hozzunk Veszprémbe. Ez a terület fejlesztésekre alkalmas. Azonban egy település nem foghat olyan fejlesztésbe, amely a környéken élő települések polgárainak közérzetét zavarja. A munkacsoport, amit felállítottunk, ebben a szellemben fogja kidolgozni a terveket – mondta el a polgármester.

Iványi András ehhez csatlakozva elmondta, hogy a területen működhet repülőtér úgy, hogy a tényleges lehetőségeket tartják szem előtt.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. tegnap 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.