Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A költészet mindenkié

2011. április 11. 14:05
A Versbusz vendégei szavaltak már szülészeten, kocsmákban, családi háznál, buszmegállókban és sok más helyen.


Varga Róbert

Hat évvel ezelőtt Varga Róbert újságíró, a Versbusz ötletgazdája, a Veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke megkérte Kőrösi Csabát, a Petőfi Színház színművészét, hogy menjenek el kicsi falvakba a költészet napja alkalmából, és szavaljanak. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a versbusz, amely április 11-én reggel indult jubileumi, ötödik útjára Veszprémben.


Kőrösi Csaba

– Ezelőtt hat évvel faluról falura jártunk, még nem versbusz formájában. Kocsmákban, önkormányzatoknál, közösségi házakban és tanácsházán mondtam a verseket. Ettől felbuzdulva jöttünk rá, hogy tovább kell vinni. Meghatározó élmény volt számomra, ezért csináljuk most is – mondta el Kőrösi Csaba.

A színház színművészei és Pitti Katalin a 4-es és a 7-es számú helyi járatokon kezdtek hétfőn reggel szavalni. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy egészen „menet" alakult ki, és követték a versmondókat állomásról állomásra. Az Életöröm Idősek Otthonában a Már vénülő kezemmel című műsort adták elő, ezután indultak el a Városi Művelődési Központ és Könyvtárba, ahol közel 450 gyereknek tartottak rendhagyó irodalomórát.


Zséda

Az óra A Dunánál címet kapta, amelyen Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Kőrösi Csaba, Pitti Katalin, Zséda, Varró Dániel és Varga Miklós énekeltek és szavaltak.

– Mindenkinek lehet verselni – fogalmazott Varró Dániel költő, író. – Amit én írok, arra leginkább a középiskolások fogékonyak, ők nyitott korosztály. Az idősebbek talán jobban tudják, mi a költészet, őket azért lehet megfogni, a kisebb gyerekeket pedig zenékkel és humorral lehet megragadni. Nincs egyik korosztály sem kizárva a jó költészetből.

A versbusz következő megállója a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet volt, majd verses kívánságműsort tartottak a Balaton Plazában. A napot a veszprémi középiskolás diákkollégiumban zárták, ahol Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve kapta a főszerepet. A busz utasai ezen az állomáson egészültek ki a Vad Fruttik zenekar énekesével. A fellépők mind új oldalukról mutatkoztak be a veszprémi közönségnek.


Varró Dániel

– Nagyon jó, hogy van egy ilyen kiemelt napja a költészetnek, amikor jobban odafigyelnek rá. Ilyenkor lehet találkozni az emberekkel, lehet népszerűsíteni a költészetet, és megmutatni, hogy ez nem „régi dolog”, hanem mai és élő. Azt mondják, a költészet mindig nagyon keveseké volt. Régen sem volt divat, de ebben a rohanó világban valószínűleg még kevésbé az. Aki szereti a verseket, az inkább régi írásokat olvas. Ma ugyanúgy van költészet és irodalom, mint régen, és még jobban szól a mai emberekhez, hiszen aktuális témákról és problémákról íródnak a költemények – mondta el Varró Dániel.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.