Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cozma-ügy: Sztojka szúrt?

2011. április 11. 18:38 // Forrás: MTI
Egy védett tanú azt vallotta, hogy Sztojka vette elő a kést, majd a következő pillanatban Cozma "eldőlt, mint egy zsák".

Egy védett tanú vallomása szerint a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedésben – 2009. február 8-án hajnalban – Sztojka Iván harmadrendű vádlott vett elő kést, s noha szúrást nem látott, a következő pillanatban Marian Cozma kézilabdázó „eldőlt, mint egy zsák”.

Az NN23-as védett tanú vallomását – amelyet néhány hete tett zárt tárgyaláson, s azon a vádlottak sem lehettek jelen – a Cozma-ügyet tárgyaló tanácsvezető bíró ismertette a Veszprém Megyei Bíróság hétfői tárgyalási napján.

Vallomása szerint a tanú a Patrióta lokál bejáratánál állt sorban a barátnőjével, hogy fizethessenek és bejuthassanak a szórakozóhelyre, amikor egy nagyobb társaság érkezett, s az egyikük meglökte. Erre ő megjegyezte, hogy nem kellene lökdösődni. A tanú szerint a lökdösődő férfi azt válaszolta, hogy „jobb lesz, ha hazamész, mert itt úgyis vége lesz a bulinak”.

Az NN23-as tanú szerint a lökdösődő férfi Sztojka Iván volt, ugyanis a bárban két nő ismerte, és megmondta neki a nevét, ő pedig később az interneten azonosította Sztojka Ivánnal az őt meglökő férfit, illetőleg a verekedéskor kést előrántó, Cozmát támadó kopasz alakot. A tanú úgy fogalmazott, hogy Sztojkának volt „a legkirívóbb hangja”, s ő nevezhető „kezdeményezőnek” a kinti verekedésnél.

A tanú úgy vallott, hogy a lokál előtt az utcán Marian Cozmát hárman-négyen lökdösték, félkörben álltak vele szemben, szidalmazták, majd odaszorították a bár kijáratával szembeni falhoz. A támadók között volt Sztojka Iván is, aki – a tanú szerint – egy kést vett elő hátulról az övéből, s noha szúrást nem látott, azt észlelte, hogy Marian Cozma pillanatokon belül „eldőlt, mint egy zsák”.

Az NN23-as tanú azt is vallotta, hogy ezután Sztojka menekült a helyszínről, s a pláza irányába futott, ő pedig követte, és kiabált neki, hogy álljon meg. Vallomása szerint Sztojka Ivánt egy kocsi várta a plázánál, és az autóban ülők közül valaki azt kérdezte tőle, hogy „megvan-e a kés”.

Sztojka Iván a bíró által felolvasott vallomásra utalva azt kérdezte, hogy „ez a tanú miért nincs feljelentve hamis vád miatt”, ugyanis szerinte „hülyeségeket beszélt”. A bíró közölte: feljelentést a vádlott és védője tehet – de nem itt a bíróság előtt –, ha úgy látják, hogy Sztojkát hamisan vádolja bűncselekmény elkövetésével a tanú.

Sztojka Iván közölte, hogy hamis vád miatt feljelentést fog tenni az NN23-as tanú ellen. Hazugságnak nevezte a tanú vallomását Raffael Sándor elsőrendű vádlott is. (Ismeretes, Raffael Sándor három héttel ezelőtt a tárgyaláson beismerte, hogy a lokál előtt ő szúrt meg a késével – félelmében és önvédelemből – egy eléje „berobbanó” alakot, aki szerinte „lehetett Marian Cozma”.)

A bíróság több tanút is meghallgatott még a hétfői tárgyaláson, ám az emberölésre – a lokál előtt történtekre – nem tudtak információval szolgálni, ugyanis nem látták a verekedést; akkor léptek ki az utcára, amikor Cozma már a földön feküdt.

Azt többen állították, hogy „a diszkóban a cigány férfiak úgy viselkedtek, mint akik meg akarják mutatni, hogy ők az erősebbek”. Mint az egyik tanú – egy fiatal nő – mondta: „több kigyúrt ember egy szórakozóhelyen eleve agressziót sugároz”. Egy másik nő azt vallotta, hogy őt „megfogdosta a lépcsőn egy cigány”, és ezen a beözönlő társaság jót nevetett, egy férfi tanú szerint pedig „a cigányok széket és sörösüveget használtak a diszkóbeli verekedésnél”. Ez sokakban riadalmat keltett, és menekülni kezdtek a vendégek – mondta.

A tárgyalás kedden újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicset életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.