Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A problémákat meg fogják oldani

2011. április 12. 18:33
Alig egy hónapja adták át a „Kolostorok és kertek” projektet, de máris megosztotta a közvéleményt.

A „Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében” című projekt átadása óta nem csak jó dolgokat lehet hallani a területről, mivel sok problémát is látnak benne az emberek. A szocialista képviselők sajtótájékoztatója után az önkormányzat is kérte, hogy elmondhassa véleményét, így április 12-én a Kutas téren sajtótájékoztatót tartottak.

– A nagy szélsőségek között középen van az igazság, aminek örülni lehet. A projekt átadása után a város utcáit, a Séd völgyét emberek lepték el, sokan lelték benne örömüket. Március közepén volt az átadás, az azt követő hétvégén 15 ezer látogatója volt a völgynek. Azóta is lankadatlan az érdeklődés. Ne engedjük, hogy ezt az örömöt elvegyék tőlünk! Azt megígérem, hogy minden felmerülő problémát orvosolni fogunk – mondta el Brányi Mária alpolgármester.

Majd hozzátette: sok növényt megviselt a telepítésük utáni téli fagy, sok hajtás visszafagyott, van, ahol még elő sem bújtak a növények. Természetesen ezekre a problémákra is megoldást keresünk. Többször utaltunk arra, hogy nyers helyzetet lehet még érzékelni, így türelmet kérünk, amíg a vegetáció beindul.


Brányi Mária

A projekttel kapcsolatosan kifogásolták a vizes területeket is, amelyek még nem működnek. Az alpolgármester asszony elmondta, hogy a város egész területén április 15-én indítják be a szökőkutakat és ivókutakat, ez alól a Séd völgye sem kivétel.

A Kolostorok és Kertek Kft. május 1-jétől kezdi meg munkáját, a projekt fenntartásához évi 48 millió forint áll majd rendelkezésére, amelybe belekalkulálták már az esetleges rongálások kijavítását is. Brányi Mária elmondta, ezen felül bíznak abban, hogy több rendezvénynek tud majd helyet adni ez a terület, amiből bevétel származhat, így ezt az összeget is a fenntartásra és a komfortosabbá tételre tudják majd fordítani. A Kolostorok és Kertek Kft.-vel szemben a szerződésben megfogalmazták, hogy hasonló módon működjön, mint egy nonprofit kft.

A projekt tervezésénél nem szerepelt a kutyaürülék gyűjtők kihelyezése, az önkormányzat most tíz ilyen tárolót szeretne kihelyezni a területen. – Minden felmerülő problémát meg fogunk oldani, ehhez türelmet és megértést kérünk –mondta Brányi Mária.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.