Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

16 éves korig lesz kötelező

2011. április 13. 18:29 // Forrás: HírExtra
Már zajlik a közoktatási törvény kodifikációja, de még vannak vitás kérdések, amelyekről a jövő héten a kormány dönt.

loviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára a Magyar nemzetnek elmondta: eldőlt, hogy a törvényjavaslat több ponton is változik az eredeti koncepcióhoz képest. Tájékoztatása szerint a tervezet azt tartalmazza, hogy minden hétéves gyerek megkezdheti majd az első osztályt, de fejlettségi szint szerint három különböző osztálytípusban: a sajátos nevelési igényűek gyógypedagógiai osztályban, a leszakadt, nem iskolaérett gyerekek kis létszámú osztályban, míg a többiek normál osztályban. Lehetővé tennék azt is, hogy a szakemberek a leszakadt gyereket az első évfolyam megismétlésére kötelezzék. Lesznek alapismeretek, amelyekkel kiegészül az iskolai tananyag: kötelező lesz például alapvető pénzügyi ismereteket, az egészséges életmód kialakítását és a közúti közlekedés szabályait tanítani. A helyettes államtitkár kitért arra: változás az is, hogy mégis kötelező maradna a történelem és a matematika érettségi a szakközépiskolákban.

Az Index úgy tudja, több ponton enyhültek a készülő új közoktatási törvény szabályai, de számos kérdésben még nincs egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Nemzetgazdasági Minisztérium között. Egy a hírportál birtokába került kormányzati előterjesztés szerint várhatóan április 20-án tárgyalja a kormány az átdolgozott, majdnem végleges koncepciót. A munkaanyagba már beépítették azt a mintegy 500 javaslatot és véleményt, amely a társadalmi egyeztetés során érkezett. A dokumentum hároméves kortól kötelező óvodát, tizenhat éves korig tartó tankötelezettséget, szigorúbb fegyelmi eljárásokat, 50 órás közösségi szolgálatot, és nem hat, csak öt tantárgyból kötelező érettségit tartalmaz - olvasható az index.hu-n.
 

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.