Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Játszva okosodtak

2011. április 16. 18:17 // Forrás: Csalán Egyesület
Még az aszfalt is a szivárvány színeiben pompázott a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban szombaton.

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület által szervezett és lebonyolított Ablak a Földre játékos környezetvédelmi vetélkedő-sorozat 2010/2011-es tanévének zárófordulóján népes gyermeksereg érkezett az veszprémi Állatkertbe, hogy végső megmérettetésben bizonyíthassák, ki a legjobb környezetvédő csapat a megyében.

Az idei tavasz az ajkai Vadkanok csapatának kedvezett. Második helyen a Zöldszív csapat végezett Zánkáról, tőlük nem sokkal maradtak le a harmadik helyet megszerző Vizikék, akik szintén Ajkáról érkeztek. További öt helyezés került kiosztásra, melyek átvétele széles mosolyt, s örömöt csalt a diákok arcára, hiszen értékes nyereményekkel gazdagodva térhettek haza.

– A mindig nagy érdeklődésnek örvendő játék ebben a tanévben is több száz diákot mozgatott meg megyeszerte: 150, egyenként háromfős csapat jelentkezett. A mostani, egyben utolsó fordulóra a legjobb 50 csapat került be, így százötven felső tagozatos diák érkezett hozzánk. Hála az elhivatott környezeti nevelőknek a gyerekek kitartóan, egyben nagyfokú jártasságról bizonyosságot téve, hónapról hónapra lankadatlan lelkesedéssel küldték vissza megoldólapjaikat a Csalán Egyesület címére. Megérte velünk játszani, mert a hasznos és ötletes ajándékok mellett a gyerekek számos, otthonukat környezettudatosabbá alakító praktikával, tanáccsal találkozhattak a játék során – mondta el Kiss Renáta, a Csalán Egyesület programfelelőse.

– Az ilyen kivételes alkalmakkor - amikor kijövünk játszva tanítani a szabadba – a természet közelségében érezzük meg igazán annak fontosságát, amiről egész évben próbáljuk meggyőzni az embereket, és ezt a fajta környezeti nevelést, azt hiszem, nem lehet elég korán kezdeni. Ezért fontos, hogy már iskolás korban elültessük a fiatalokban a zöldítésre való hajlandóságot! – nyilatkozta Szalay Tímea elnök.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.