Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Adósságtörlesztés

2011. április 18. 9:11 // Forrás: MTI
Lázár János szerint az új alaptörvény megszületése valójában adósságtörlesztés, nem pedig a Fidesz ünnepe.

Az eddigi alkotmányos keretek ugyanis működésképtelenné tették az országot, az embereket pedig csalódottá, kiábrándulttá. A Fidesz frakcióvezetője ezt az MTI-nek adott interjúban mondta, amelyben közölte azt is, már májusban a parlament elé kerülhetnek az új alkotmánnyal kapcsolatos kétharmados törvények. A politikus nem érti a bírák nyugdíjazása miatti kritikákat, azt pedig nagyon sajnálja, hogy Szili Katalin nemmel szavazott az alaptörvényre.

Lázár János hangsúlyozta: az új alkotmány célja, hogy megvédje az embereket, nagy lehetőség az ország újjászervezésére. Az eddigi alkotmányos keretek ugyanis szerinte működésképtelenné tették az országot, az embereket pedig csalódottá, kiábrándulttá.

A frakcióvezető úgy véli, a mai gazdasági-szociális viszonyok között nem indokolt "túlzásba vitt" ünnepséget tartani az új alaptörvény elfogadása, majd aláírása alkalmából. "Ez nem a Fidesz ünnepe, hanem adósságtörlesztés az emberek felé" - fogalmazott.

Az igazi munka szerinte csak most kezdődik a mintegy harminc kétharmados törvény elfogadásával. Ezek között van olyan - folytatta -, amelynek megalkotása nem a kabinet dolga - így például a parlament működését, a képviselők jogállását szabályozó törvény -, és van, amely egyértelműen a kormány feladata. A nagyobb előkészítést igénylő sarkalatos jogszabályok között említette a választójogi törvényt, amely valószínűleg ősszel kerül a Ház elé. Ezzel kapcsolatban elmondta, a határon túli magyarok választójogának majdani formájáról mind a határon túli magyar szervezetek véleményét, mind pedig a magyar társadalom "differenciált" álláspontját figyelembe kell venni. Vannak ugyanakkor olyan kétharmados jogszabályok, amelyek már májusban a Ház elé kerülhetnek. Példaként említette a jelképtörvényt.

A hétfőn elfogadott alkotmány passzusai közül szerinte a legfontosabb az, hogy visszaállítja a gazdasági biztonságot, védelemben részesíti a nemzeti vagyont, hitet tesz a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás mellett, szolidáris a szegényekkel, elősegíti a népesedési problémák kezelését, sokat tesz a közbiztonság növelése érdekében, világossá teszi, hogy az erőszak legitim alkalmazására csak az állam van felhatalmazva, és hozzásegíti az országot az új munkakultúra kialakításához.

Arra a kérdésre, hogy ha a jelenlegi ombudsmanoknak megígérték, mandátumuk lejártáig folytathatják munkájukat, akkor Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökét miért nem biztosították erről, úgy válaszolt: Baka Andrásra - mint a Kúria elnökére - nem vonatkozik majd az a rendelkezés, hogy a bírói szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésével megszűnik. Ez Baka András számára kifejezetten kedvező, bár ez az alkotmányos passzus nem az ő személyének szól, hanem a parlament által megválasztott tisztségnek - emelte ki Lázár János, hozzátéve, azt majd az átmeneti rendelkezések szabályozzák, hogy a Kúria jogfolytonos-e az LB-vel.

A frakcióvezető nem számít arra, hogy elcsitulnának a bírák nyugdíjazását érő kritikus hangok, bár - mint mondta - nem érti ezeket. A Fidesz álláspontja ugyanis egyértelmű: mindenkinek az általános öregségi nyugdíjkorhatárig kell dolgoznia az alkotmánybírák és a 40 éves szolgálati jogviszonnyal rendelkező nők kivételével. Emlékeztetett, a mintegy háromezer tagú bírói karból 2012. január 1-jével, az új alaptörvény hatályba lépésével ez a rendelkezés 228 bírát érint. A politikus azt mondta, biztos abban, hogy az említett háromezres karból találnak majd olyan bírákat, akik alkalmasak arra, hogy a nyugdíjba vonulók helyébe lépjenek. Hozzátette, az ügyészek esetében az ugyancsak az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötött felső korhatára a szolgálati jogviszonynak - ami eddig, hasonlóan a bírákhoz, a 70. életév volt - több mint száz ügyészt érint majd.

Azzal kapcsolatban, hogy az új alkotmány úgy fogalmaz, a "bírósági szervezet többszintű", de a hatályossal szemben nem tartalmazza a tételes felsorolást, Lázár János kifejtette: az ítélőtáblák jövőjéről szakmai vitát kell folytatni, ugyanis jelenleg mind a fenntartásukra, mind a megszüntetésükre vannak koncepciók. A kérdés nincs lezárva, annak rendezése az igazságszolgáltatási reform keretében történik majd meg - mondta.

Kitért arra is, hogy "a kritikák hatására mérsékletet tanúsított" a kormánypárti képviselőcsoport, és úgy döntött, az alkotmány végén nem szerepeltetik a képviselők nevét.

Lázár János végül szólt arról is, nagyon sajnálja, hogy a független országgyűlési képviselő, a nemzeti konzultációs testület tagja, Szili Katalin nemmel szavazott az alaptörvény-javaslatra, hiszen - mint megjegyezte - "magas színvonalú javaslatából" több elképzelés is bekerült a végső szövegbe. A frakcióvezető azonban úgy látja, maximálisan tiszteletben tartható Szili Katalin azon álláspontja, hogy nemmel szavazott, mert a saját alkotmányjavaslata mellett tart ki. "Így kellett volna viselkednie az MSZP-nek és az LMP-nek is" - fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.