Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nőtt a nettó kereset

2011. április 19. 18:10 // Forrás: MTI
Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010 első két hónapjában.

Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206.400 forint volt az első két hónapban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 210.400, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 198.800 forintot tett ki. A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január-februárban átlagosan 2 millió 630 ezer fő volt.

Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010 első két hónapjában. A költségvetési szférában dolgozók létszáma (705 ezer fő) 4,7 százalékkal lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás nélküli 683 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-február havi adattal. A jóval kisebb súlyú nonprofit szférában az alkalmazottak létszáma 99 ezer fő volt. Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010 első két hónapjában.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek az első két hónapban 3,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az átlagkeresetek a versenyszférában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén - a 2010. évi eseti keresetkiegészítés első részletének januári kifizetése miatt - 4,9 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.

A februári önálló adatok szerint - amelyek már mentesek a különböző okok miatt inkább torz januári adatoktól - a bruttó keresetek a versenyszférában 4,3 százalékkal, a költségvetési területen 4,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH.

A pénzügyi, biztosítási területen dolgozók bruttó keresete a legnagyobb (451.900 forint), ezt az információ és kommunikáció (386.600 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte (331.400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124.700 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (139.000 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-februárban a teljes munkaidősök több mint 40 százaléka átlagosan mintegy 5.100 forint juttatást kapott ezen a címen, amely a szféra bruttó keresetének 2,6 százalékát jelentette.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első két hónapjában átlagosan 4,1 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,4 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 137.400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96.200, a szellemi foglalkozásúaké 178.500) forint volt, átlagosan 4,4 százalékkal magasabb az előző évinél.

A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat. A KSH ugyanakkor külső szakértők bevonásával módszertani fejlesztésbe kezdett, s a sikeres tesztet követően negyedévente közöl majd a családi adókedvezmény hatását is figyelembe vevő reálkereseti adatokat.

A 217.700 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 3,6 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.