Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katasztrófavédelmi verseny

2011. április 20. 19:49
Április 20-án rendezték meg a Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt Veszprémben, a Gulyadombon.

A lakosságfelkészítés egyik legfontosabb eleme, hogy a tanuló ifjúság megismerje a biztonságot befolyásoló veszélyeket és a különböző veszélyhelyzetekhez illeszkedő magatartási szabályokat. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által április 6. és 8. között megrendezett internetes elődöntő alapján a 8-8 legjobb eredményt elért általános és középiskolák 5 fős csapatai jutottak tovább a megyei fordulóra. A Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt április 20-án rendezték meg Veszprémben, a Gulyadombon.


Vízi Ottó

Vízi Ottó pv. alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi Felügyelőségének kiemelt főreferense nyitóbeszédében köszöntötte a megjelent diákokat, felkészítőiket, a meghívott vendégeket, valamint a verseny lebonyolításában részt vevő állomány tagjait.

A megnyitó szavak után kezdődhetett a versenyállomások és a szabályok ismertetése, majd a versengés. A megmérettetés 8 állomás leküzdését jelentette. A központi „bázis” állomásról kellett a csapatoknak a meghatározott sorrendben a sematikus térképen ábrázolt állomásokat elérni, és az ott lévő feladatokat végrehajtani, majd azok leküzdését követően a „bázisra” visszatérni. A „klasszikus” feladatokon túl újszerű megmérettetések is voltak, amelyek igénybe vették a tudást, ügyességet és az állóképességet egyaránt, úgy mint a tálcatűz oltása porral oltóval, a labirintus végigjárása, az elsősegély-nyújtás, a szelektív hulladékgyűjtés, az árvízi védekezés, stb.

A gulyadombi parkerdő egész területén elszórt állomásokon a katasztrófavédelem munkatársai fogadták a diákokat, és értékelték a feladatok végrehajtását. A diákok nagy lelkesedéssel és fegyelmezettséggel hajtották végre a részükre meghatározott – sokszor bonyolult – feladatokat. Délelőtt az általános iskolások, délután pedig a középiskolások küzdöttek meg a pályával. A várakozás köztes idejét a diákok a közeli veszprémi állatkert látogatásával tölthették el.

A verseny jó hangulatban telt, és az időjárás is kegyes volt ezen a napon. Az verseny idén is igazán kalandos, ám feszített programot adott a részt vevő csapatok tagjainak. A nap végére a fiatalok kellemesen elfáradva vehették át a jó szereplésért kapott jutalmakat, ajándékokat, serlegeket.

A katasztrófavédelmi verseny helyezettjei:

Az általános iskolák csapatai között
I. helyezést ért el:
a Várkerti Általános Iskola, Várpalota, Inotai Tagintézményének csapata
(Szabó Bence, Kerekes Bence, Szili Noémi, Németh Réka, Csörnyei Máté)

II. Helyezést ért el:
Várkerti Általános Iskola, Várpalota csapata

III. Helyezést ért el:
a Vörösberényi Általános Iskola csapata

A középiskolai csapatok között

I. Helyezést ért el:
a Batsányi János Gimnázium és Kollégium csapata
(Tóth Krisztina, Slang Henrietta, Kiss Bence, Kardos Gergő, Szi-Péter Zsófia)

II. Helyezést ért el:
a Faller Jenő Szakképző Iskola, Várpalota III. számú csapata

III. Helyezést ért el:
az Öveges József Szakmunkásképző és Gimnázium, Balatonfűzfő, csapata

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.