Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fogászati turizmus

2011. április 21. 21:44 // Forrás: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar gazdaság egyik fontos kitörési pontjának nevezte a fogászati turizmust.

A szakmai konferencián Herceghalmon a kormányfő együttműködési megállapodást írt alá az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatójával, a fejlesztési program egyik alapítójával. Az első magyar fogászati turizmus-fejlesztési konferencián a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar állam azért támogatja az Európában jelenleg is piacvezető fogászati ágazatnál kidolgozott fejlesztési programot, mert az évi 60 milliárd forint bevételt termelő ágazat a magyar gazdaság egyik fő kitörési pontja lehet, s számos új munkahelyet is teremt.

A konferencia fővédnöke, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy az egészségturizmus - ezen belül a gyógy- és a fogászati turizmus - kiemelt szerepet kap a Széchenyi Tervben. A kormányfő beszédében hangsúlyozta: a fogászati turizmus terén tapasztalható versenyelőnyt kihasználva az ország megmutathatja Európának, miképp tud talpra állni, hogyan képes munkatársadalmat építeni, miközben tudomásul vesszük, hogy a pénzügyi válság előtti időkhöz már nem lehet visszatérni.

Hozzátette: Magyarországnak abban az ágazatban kell "bajnoknak" lennie, amelyhez leginkább érdemes erőforrásokat csoportosítani, s a fogászati turizmus éppen ilyen. Orbán Viktor kifejtette, bízik abban, hogy a mostani, az együttműködő partnerek kölcsönös tiszteletén és bizalmán alapuló megállapodás modell értékű lesz más, ígéretes ágazatok számára.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a konferencia fővédnöke egyebek mellett elmondta: körülbelül egy éve dőlt el, hogy az egészségiparnak, ezen belül a gyógy- és a fogászati turizmusnak kiemelkedő szerepet kell kapnia a magyar gazdaságban. A miniszter úgy fogalmazott: "leszámoltunk azzal az illúzióval, hogy ez a kitörés az állam segítsége nélkül is lehetséges, ezért álltunk a miniszterelnökkel együtt a most induló fogászati fejlesztési program mögé".

Szűcs László a többi között arról számolt be, hogy 12 pontban határozták meg a legfőbb teendőket, amelyek között a további piacszerzés, a költségek optimalizálása, a technológiai fejlesztés, illetve az is szerepel, hogy perspektívát nyújtsanak a végzett fogorvosok itthon tartása érdekében. Szűcs szerint a most induló program révén három év alatt kétszeresére, öt év alatt háromszorosára nőhet a fogászati ellátás miatt az országba érkező külföldiek száma.

A konferencia sajtóanyaga szerint az európai fogászati turizmus közel 40 százaléka Magyarországra irányul, s évente mintegy 60-70 milliárd forint bevételt hoz. Az ország piacvezető pozícióját azonban komolyan veszélyeztetik az erőteljes állami támogatást élvező lengyel, török, bolgár és cseh versenytársak, s ezért a fogászati szakma összefogása nélkül Magyarország nem sokáig tarthatja meg piacvezető pozícióját. A másfél éves munka eredményeként megszületett gazdaságfejlesztési és egészségturisztikai modell fő célja épp e vezető szerep megőrzése a fogászati szegmens szereplőinek összefogásával, egységes nemzetközi kereskedelemi, marketing és minőségbiztosítási, illetve regionális és európai integrációs politikával.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.