Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bélyegen az új alaptörvény

2011. április 25. 21:19 // Forrás: MTI
A keretrajzot az Országház kupolacsarnokának Szent István király-szobra és a boltívek díszítik. Névértéke 2011 forint.

Magyarország új alaptörvényének tiszteletére ünnepi bélyegblokkot bocsátott forgalomba Schmitt Pál köztársasági elnök és Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöke a Sándor-palotában. Az államfő rövid beszédében a bélyeg tervezőinek és alkotóinak is megköszönte a munkájukat, mint mondta reményei szerint az sok gyűjtőnek féltett kincse lesz majd. Schmitt Pál úgy fogalmazott: ezt megelőzően jó érzéssel írta alá Magyarország "gondos, felelős, szakértő és hosszú előkészítés után" született alaptörvényét. A köztárasági elnök emlékeztetett: az alaptörvényből egyszer s mindenkorra eltűnik az 1949-es év, az az idő, amikor "még a napot is eltakarták előlünk a kommunisták". Mint mondta a dokumentum - az aranybulla, a hármaskönyv vagy az áprilisi törvények névadásához hasonló gyakorlattal - a húsvéti alkotmányként kerülhet be a történelembe.

Horváth Gergely Domonkos az új alaptörvény államfői aláírása alkalmából kibocsátott bélyeget ismertetve kifejtette: a Magyar Posta sorszámozott blokkjának fő motívuma a Szent Korona. A keretrajzot az Országház kupolacsarnokának Szent István király-szobra és a boltívek díszítik. A filatéliai különlegességet UV-fénybe tartva pedig a "Legyen béke, szabadság és egyetértés" felirat olvasható. Kiemelte: a fekete sorszámozású "alapváltozat" mellett egy világritkaságnak számító piros sorszámú blokkot is forgalomba bocsátanak, utóbbi az első olyan bélyeg, amelyen különböző méretű és színű csiszolt kristályokat használtak a koronaékszerek megjelenítésére.

A Magyar Posta igazgatóságának elnöke szerint szintén egyedinek számít, hogy az Állami Nyomdában készült bélyegek névértéke megegyezik a kibocsátás évével, ehhez hasonló esetre utoljára 2001-ben, a millennium évében került sor. A "Magyarország új Alaptörvénye" elnevezésű blokk fekete sorszámozású változatából negyvenezer, a kristállyal díszített bélyegekből pedig húszezer kerül a kijelölt postákba.

A Sándor-palota lovagtermében tartott eseményen többek között megjelent Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke, valamint Salamon László, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának kereszténydemokrata elnöke, illetve a testület fideszes alelnöke Gulyás Gergely.

vehir.hu
további cikkek
Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. tegnap 15:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.