Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

VEN van, volt, lesz!

2011. április 26. 14:09
A Veszprémi Egyetemi Napok hivatalosan is elkezdődött, melyre nem csak HeaVEN Jézusa, de a polgármester is áldását adta.

Április 26-án ismét a feje tetejére állították a VEN polgárai Veszprém városát. Nem is fordítják vissza azt április 30-ig, amikor a diákrektor visszaadja a hatalmat a Pannon Egyetem rektorának, dr. Rédey Ákosnak.


A képgaléria eléréséhez kattintson a képre!

A Diákrektori Hivatal kedden délben köszöntötte az egyetemistákat, városlakókat és az arra járókat az Óváros téren, mivel ezen a napon mutatkozott be az öt csapat, akik ígértek fűt és fát is, de főleg sört.

Elsőként a 3-as csapat, azaz a HeaVEN angyalai és ördögei kísértették meg az embereket, mivel „Jézus ismét feltámadt”, és magával hozta a VEN Szellemét. „Boldogok a mérnökök, mert elviszi őket az ördög”, de boldog lehet minden egyetemista, ha jeggyel rendelkezik, mert biztosított számára a VENbemenetelt. Mit ígér a XXIII. Veszprémi Egyetemi Napok szentje? Természetesen a város vízvezetékeiből bort fakaszt, megtanít mindenkit vízen járni, hogy esőben is lehessen szórakozni. A többi az angyalokra és ördögökre van bízva a VEN területén.

A Batmobil csak utánuk gurulhatott be a város központjába, ami előtt Gotham City minden gonosztevője menekült, hiszen a 2-es csapat, BatVEN emberei megérkeztek Veszprémbe, hogy itt is elrendeljék: "Ezután minden VENpolgár fejjel lefelé aludjék!" A mai naptól rögtön alkonyattól pirkad, a fény csak a butánkat üti meg, a sörfogyasztás pedig fejenként egymilliárdszorosra növekszik majd. A VEN érdekében Macskanő és Joker is csatlakoztak a BatVEN-hez, hogy segítsenek deciméterben mérni a sört. Aki pedig rendelkezik a BatVEN-t hívó lámpával, az 1 százalék engedményt kap minden korsó sörből.

Az akcióról is gondoskodnak a 2-es csapat tagjai, hiszen elrendeltetett, hogy ezután minden diákrektor párbajozhat a mindenkori rektorral. Ennek neméről, formájáról és egyéb dolgokról mindig az aktuális diákrektor dönt.

„Kenyeret és cirkuszt a népnek!” Bölcs, ókori mondás ez, ám az 1-es csapat, a *VENcirkusz* visszahozná eme egyszerű törvényt, de a kenyeret folyékonyan tálalná a VEN egész területén. A szürke hétköznapokat bohócokkal, pantomimesekkel, párduccal, udvari bolonddal és veszélyes hipnotizőrrel színesítenék.

A cirkuszi társulat tagjai azonban máris vétettek a VEN ellen, hiszen magázódtak. Minden VENpolgár figyelmét felhívjuk, hogy az egyetemi napok alatt tilos magázódni. Amennyiben ezt a szabályt valaki megszegi, sörivásra ítéltetik.

Párizs Vörös Malma is itt őröl egy héten át, köszönhetően a MouVen Rouge, azaz az 5-ös csapat táncos lányainak és úriembereinek. Ők azok, akik mulatóvá varázsolnák egész Veszprémet, a Pannon Egyetemen akkreditálnák a cilinder- és harisnyagyártó szakot, valamint a kitört fogakért cserébe abszintot rejtenének a párnák alá.

A többi csapat sem maradna hoppon, mivel a TermelőszöVENkezet védelmi búzáját a Vörös Malom megőrölné, a *VENcirkusz* munkát kapna, BatVEN lehetne az alakformáló harisnya reklámarca és persze a HeaVEN részére kifizetnék az utolsó vacsorát.

A TermelőszöVENkezetnek teljesen más tervei vannak a várossal. Kezdetnek felszántanák a Viaduktat, és Don Vinyó továbbra is beszedné a védelmi búzát. Az egyetem „A” és „B” épületeit maffiatanyává alakítanák, az „I” épületből pedig szórakoztató negyedet varázsolnának. Mit ad a földművelő VENpolgároknak a 4-es csapat kocsmája? „A fiúknak gumicsizmás lányokat, a lányoknak pedig gumi nélküli fiúkat.”

Ezután már csak Porga Gyula polgármester áldására volt szüksége az egyetemi napoknak, hiszen indultak is a VEN területére megváltani a Pannon Egyetem összes hallgatóját. A polgármester közben elárulta: sok ígérettel szimpatizál, de van, amit ő sem engedélyezne.

Ennek ellenére éljen a VEN!!!

Itt nézheted meg a VEN programját.

Galéria
VEN_bevonulas
Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. tegnap 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.