Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megállapodtak a miniszterek

2011. május 5. 19:15
Május 5. és 7. között Veszprémben tanácskoznak a Visegrádi Együttműködés tagországainak (V4) igazságügyminiszterei .

A találkozó első napján, május 5-én a Villa Mediciben a Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovák Köztársaság és Lengyelország alkotta formáció Horvátországgal kiegészülve aláírta a bírák, ügyészek nemzetközi oktatását megalapozó, igazságügyi képzésről szóló megállapodást.

 

– A visegrádi négyek igazságügyminiszterei találkoztak a mai nap folyamán a horvát miniszterrel kiegészülve. Szokásos megbeszélést folytattunk, melynek különlegessége, hogy ma írjuk alá azt az együttműködési megállapodást, amely a visegrádi négy ország – a Cseh Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, Lengyelország és Magyarország – és Horvátország között köttetett. Ennek célja, hogy az öt ország a jövőben az igazságügyi képzés területén összehangolja programját, valamint a közösen koordinált programokkal a jövőben jobban megismerjük egymás tapasztalatait és jogi kultúráját – nyilatkozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.


Navracsics Tibor

Navracsics Tibor ezután elmondta, hogy az Európai Unióban a jogi együttműködés területén már nem csupán a jogszabályok megalkotása, a jogszabályok nemzeti színű alkalmazása merül fel feladatként, hanem a jogalkalmazás során szerzett tapasztalatok kicserélése, az ismeretek átadása, illetve az igazságszolgáltatás és jogalkalmazás köréhez kapcsolódó közös fejlesztések is. A megállapodásban azonban nemcsak a tapasztalatok cseréje szerepel, hanem szeretnének a jövőben uniós forrásokat is igénybe venni a terület fejlesztéséhez.


Mr. Jiri Pospisil

Mr. Jiri Pospisil cseh igazságügyi miniszter hangsúlyozta: a Cseh Köztársaság szerint kiemelten fontos, hogy elmélyítsék az igazságügyben dolgozók tudását, mivel náluk is problémák merültek fel az igazságügy kapcsán.


Mrs. Lucia Žitňanská

Mrs. Lucia Žitňanská szlovák igazságügyi miniszter ehhez kapcsolódva kiemelte az igazságügyi oktatás kulcsfontosságát, mivel ez az a terület, ahol jó képzett szakemberekre van szükség. A szerződés megkötése is ehhez járul majd hozzá, mondta.


Kwiatkowski Krzysztof

Kwiatkowski Krzysztof lengyel igazságügyi miniszter örömét fejezte ki, hogy Horvátországot is teljes jogú tagnak tekintik a visegrádi országok, majd ő is hangsúlyozta az együttműködés fontosságát.


Mr. Drazen Bosnjakovic

Mr. Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter elmondta: azzal, hogy aláírhatják a megállapodást, minden ország támogatja csatlakozásukat az Európai Unióhoz. Számukra azért lényeges az együttműködés, mert Horvátország az első ország, aki csatlakozási tárgyalásai során az igazságügy területére is kitér.

A pénteki napon Horvátországon kívül Németországgal és Szlovéniával kiegészülő V4-találkozó többi napirendi pontja is erősen kötődik az uniós igazságügyi témákhoz: szó lesz egyebek mellett az Európai Öröklési Rendeletről, a büntetőügyekben alkalmazott Európai Nyomozási Határozatról, valamint a cégnyilvántartást és a jogi segítségnyújtást érintő együttműködés lehetőségeiről.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.