Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Apa és fia volt az önbíráskodó

2011. május 6. 14:11 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
Megütötték, kirángatták a kocsiból, majd elhajtottak az autóval – mindez Veszprémben, a Stromfeld utcában.

Tegnap a késő délutáni órákban tett bejelentést egy férfi, hogy a Stromfeld utcában lévő parkolóból szeretett volna kiállni főnöke gépkocsijával, mikor egy számára ismeretlen autó megállt mögötte, abból kiszállt négy férfi, egyikük megütötte, majd kirángatta a vezetőülésből, és elhajtott az autóval. Az elkövetők annyit még közöltek vele, hogy ha keresik, akkor hol találják meg a kocsit.

A bejelentést követően a Veszprémi Rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felderítését. Az eltulajdonított gépkocsit a 8. számú főút Márkó és Herend közötti szakaszán sikerült feltartóztatni. A gépkocsiban két férfi, apa és fia, tartózkodtak, akik közül a sofőr még ittas állapotban is volt.

A feltételezett elkövetőket a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették, ellenük önbíráskodás bűncselekményének elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A kihallgatásokat követően kiderült, hogy elszámolási vita volt a kocsi tulajdonosa és a támadók között.

 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.