Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben a korona másolata

2011. május 6. 20:38
Megnyílt a Boldog Gizella örökében – A magyar királynék és Veszprém című kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban.

A Gizella-napok részként nyíló tárlat a Boldog Gizellához kapcsolódó relikviák bemutatása mellett emléket állít az összes magyar királynénak.

A megnyitón Perémi Ágota, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgató-helyettese elmondta, nagy öröm a múzeumnak, hogy hosszú évek után újra kapcsolódhat a Gizella-napok programsorozatához.


Kovács Norbert

Köszöntő beszédében Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke Gizella királyné életútját elevenítette fel, s hangsúlyozta, mennyire fontos szerepet tölt be első királynénk a nemzet sorsának alakulásában.


Brányi Mária

– Sokak véleménye szerint Boldog Gizella olyan sokat tett a magyar népért, hogy hozzá hasonló női nagyságot, történelmi alakot a magyar történelem keveset tud példaként fölhozni. Gizella királyné több szállal is kapcsolódik Veszprém városához, s ez olyan páratlan érték kultúrtörténetünkben, amelyhez foghatót nagyon kevés város mondhat magáénak – emelte ki beszédében Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere, s hozzátette: közösen kell tennünk azért, hogy ezt az értéket minél szélesebb körben megismerjék.

Dr. Limbacher Gábor múzeumigazgató megnyitójában Gizella alakjának megidézésén túl a Veszprémben készült koronázási palást szakrális jelentőségéről beszélt. – Minden lényegi alkotás túlmutat önmagán, s az emberen is. A koronázási palást készítésében részt vett Boldog Gizella királyné. A fehérvári Szűz Mária-templomnak ajándékozott palást eredetileg miseruhának készült, ám később a magyar uralkodó koronázási palástjává vált, hiszen szent királyunkhoz, Istvánhoz kapcsolódott. A most megnyíló kiállítás jelentősége is túlnő tárgyi mivoltán, önmagán; üzenete az lehet, hogy törekedjünk önmagunkon túlmutató valóságot képviselni – fogalmazott az igazgató.

A múzeumigazgató nem véletlenül építette beszédét a koronázási palástra, hiszen a tárlaton megtekinthető a palást 17. század eleji másolata, valamint a Magyar Szent Korona legtökéletesebb mása is. Ezen túl a kiállításon láthatjuk többek között a magyar királynék portréit, a veszprémi Szent Katalin domonkos apácakolostor alaprajzát, valamint a koronázási kellékek képi ábrázolásait.

A tárlat 2011. augusztus 31-ig tekinthető meg.

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. ma 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? ma 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. ma 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.