Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy anya tud szülni

2011. május 12. 11:31
Régen az asszonyok megosztották egymással tapasztalataikat, ma csak magukra támaszkodhatnak az anyák.

Május 11-én kezdődött a Születés Ünnepe programsorozat Veszprémben és környékén, melynek fő témája a várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak. Gyógypedagógusok, dúlák, természetgyógyászok, védőnők, szülészek és más orvosok vesznek részt a programokon, és adnak minél szélesebb körű felvilágosítást. Kováts Anna szervező, a Lélek Éled Kör (LÉK) alapító tagja elmondta, hogy fontosak ezek a beszélgetések, mivel az anyákban és az apákban nagyfokú félelem van. Ha szélesebb  felvilágosítást kapnak, akkor ki tudják választani a számukra megfelelő utat.

– A Születés Ünnepe elsősorban kismamáknak és kisgyerekes családoknak szóló, információkat tartalmazó rendezvénysorozat, ami azt a célt szolgálja, hogy a lehetőségekről tájékoztassuk az érdeklődőket; minél természetesebben éljék meg a szülés folyamatát. Ez az egész hatalmas változás két ember életében, mindegy hányadik gyerek érkezik a családba – mondta el Kováts Anna.

A LÉK igyekezett olyan programokat összeállítani, melyek kifejezetten a gyermekvárás és a babázás időszakát ölelik fel, de a kisgyermekes korszakra is kibővítették az előadásokat. Kováts Anna kiemelte, hogy igénylik a mai anyák ezeket az összejöveteleket, mert már nincs olyan személy a közvetlen környezetükben, akitől tanácsokat kérhetnének. Régen az asszonyok megosztották egymással tapasztalataikat, ma csak magukra támaszkodhatnak az anyák.

Minden anyában benne él az ősi ösztön, de annyi információ éri az embereket a mai világban, hogy ezekre nem mernek hallgatni. – Valami olyat tudnak a nők, amit szeretnénk felerősíteni, mert a társadalom ezt elnyomja. Minden nőben ott van az a bizonyos tudás, még az apákban is, de másképp. Ez nem korfüggő – fogalmazott Kováts Anna.

A LÉK a rendezvénnyel nem útmutatást akar adni, szeretné, ha minden szülő maga döntené el, hogyan éli meg a születést. Több előadás kapcsán felmerül az otthonszülés kérdésköre is, de senkit nem szeretnének befolyásolni. Aki részt vesz a programokon, megismeri a lehetőségeket, és dönt, hogy a kórházat vagy az otthonát választja-e gyermeke világrahozatalához. A pénteki kerekasztal-beszélgetésen szó lesz a kórházakról is, amely intézményekben egyre inkább a természetesség megteremtésére törekszenek.

– Egy anya tud szülni. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Csupán a számára legmegfelelőbb utat kell választania – tette hozzá Kováts Anna.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.