Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nincs több hely

2011. május 12. 19:15
Az állatkert megközelíthetőségére, illetve a környéken történő parkolás javítására további lépések várhatók, de el kell fogadni, kevés a hely.

– Rövid és hosszú távú elképzelések egyaránt szóba jöttek az állatkert környéki parkolási gondok enyhítésére. Előbbiek közé tartozik, hogy időszakonként egyirányúsítjuk a Veszprémvölgyi utcát, így ott több autó tud leparkolni. Ezzel csak a nagyobb tömegeket megmozgató ünnepnapokon élünk. Az állatkert főbejárata már elérhető a Jókai utca felől is, a helyiek gyakran élnek ezzel a lehetőséggel.


Kovács Zoltán

– A Gulyadombon a kialakított parkoló mellett jelentős terület biztosított az autók lerakására a murvás részen, a jövőben pedig tovább fejlesztik az állatkert felső bejáratát, ehhez azonban át kellett gondolni a lehetséges útkapcsolatokat. Jelenleg a Kőhíd utca felől lehet megközelíteni ezt a területet, ami csak kis forgalom esetén alkalmas a kétirányú közlekedésre, nagyobb látogatószám esetén ezt is egyirányúsítjuk, ekkor csak befelé haladhat a forgalom, a területet elhagyni pedig a murvás út felé lehet a 8-as főút irányába. Ennek hátránya, hogy csak Tapolca irányából és a csatári elágazó felé biztosít csatlakozást. Ezt a szakaszt egyébként hamarosan szilárd burkolattal látjuk el, a szükséges előkészítő munkák már megkezdődtek.


Készül a szilárd burkolat a Gulyadomb és a 8-as számú főút között

– Kidogozás alatt van a jobb tömegközlekedési kapcsolat biztosítása. Várhatóan a 12-es számú helyi járatú busz útvonala érinti majd az állatkert főbejáratát, s szeretnénk gyakrabban üzemeltetni egy városnéző kisvonatot.

– A hosszú távú elképzelések között szerepel egy feltáró út a József Attila utca felől a Takácskert utcai beépítés mellett az állatkert felső bejáratához. Ezt tekinthetjük végleges megoldásnak, azonban a magas beruházási költségek miatt még kérdéses, mikor valósulhat meg.

– A Kolostorok és kertek projekt nem tette lehetővé, hogy jelentős parkolófejlesztés valósuljon meg, de kisebb parkolóbővítések több helyen történtek (a napokban megnyílt a Pajta utcai Püspöki pihenő is), összesen mintegy 80 új helyet adva. Sajnos ez még mindig nem elég, de fizikailag nem lehet több.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.