2023. június 6.
//
Norbert névnap

Szeretnénk bajnoki címet ünnepelni

2011. május 18. 17:16
Az MKB Veszprém KC játékosának blogja fókuszban a bajnoki döntő eseményeiről és a Fazekas-család nagy öröméről.

Tudtuk, hogyha a bajnoki döntő második, Tisza-parti meccsén nyerünk, akkor nagyon közel kerülünk a bajnoki címhez. Ennek szellemében, nagyon keményen készültünk a találkozót megelőző héten.


Fazekas Nándor

A győzelem reményében pedig már szombatunk délután elutaztunk Szegedre. Előtte azonban a mérkőzés időpontjában edzettünk, majd egy gyors ebédet és összepakolást követően 15 órakor keltünk útnak, hogy másnap teljesen kipihenten tudjunk pályára lépni. Vacsorára egy nagyon finom halászlével vendégeltek meg minket a klub vezetőei egy helyi halászcsárdában, ami az utóbbi időben már szinte tradíció nálunk.

Egy ilyen fontos meccsen nagyon fontos, hogy kipihentek legyünk, ami ezúttal meg is látszódott a játékunkon. Ahogy ígérte a rivális, nagyon forró hangulatban fogadtak minket, s mindnet megtettek annak érdekében, hogy megnehezítsék a dolgunkat, s ne három meccs alatt tudjuk le a bajnoki döntőt.

Azonban a találkozón lépésről lépésre felőröltük a Picket, s szép lassan el is húztunk tőlük. Végül tizenhárom góllal nyertünk, ami véleményem szerint nem tükrözi a két együttes közötti különbséget, hiszen Szegeden nincs ennyi a két csapat között. A BL-ben igen erős csapatok is megszenvedtek az újszegedi sportcsarnokban, nekünk azonban most nagyon jól jött ki a lépés. Igaz, mindenki százötven százalékot nyújtott a sikerhez.

Így nyugodtabban készülhettünk a finálé harmadik ütközetére, hiszen tudtuk, hogy nyolc játékosunk elutazik a katari klub-világbajnokságra. S nem szerettük volna, hogyha ez 1-1-nél történik, mert öt nap alatt négy mérkőzéssel a lábukban biztos el lesznek fáradva a fiúk, s ahogy hallom egy-két kisebb sérülés is nehezíti a dolgukat. Nem lesz egyszerű a feladatunk, hiszen a Szeged nem feltett kézzel érkezik hozzánk, mi azonban szeretnénk eldönteni a bajnoki cím sorsát. Mi kilencen,akik itthon maradtunk, nagyon keményen és becsületesen, ám remek hangulatban készülünk. S mi is szeretnénk játéklehetőséget kapni vasárnap.

Múlt hétvégén Gergő fiammal a 2002-es születésűek országos elődöntőjén jártunk Győrben. Csapatunk háromból három meccset nyert, s bejutott az országos döntő legjobb nyolc csapata közé, amelynek küzdelmei remélhetőleg Veszprémben lesznek. A kézilabdát egyébként összekötöttük egy kis kirándulással és pihenéssel is, hiszen az egész család velünk tartott.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt

További cikkek

Fazekas Nándor újra veszprémi mezben?
Fazekas Nándor újra veszprémi mezben?
Éles József klubigazgatótól megtudhattuk, a válogatott kapus, Borbély Ádám sérülése következtében megfordult fejükben edzőjük reaktiválása, de ez nem volt több egy gondolatnál. Bíznak fiatal kapusaik teljesítményében, akik már korábban is bizonyították tehetségüket.
A Kiel ellen búcsúztatja legendáit a Veszprém
A Kiel ellen búcsúztatja legendáit a Veszprém
Hónapokig tartó tárgyalássorozat után szerdán hivatalossá, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata augusztus 30-án nagyszabású edzőmeccsen fogadja a német bajnok THW Kiel együttesét.
Válogatott kapust igazolt a VKKFT
Válogatott kapust igazolt a VKKFT
Hivatalossá vált, hogy a 25 esztendős Borbély Ádám a férfi kézilabda NB I újoncánál, a Veszprémi KKFT-nél folytatja pályafutását.
Csodálatos pályafutást zárhatok le – Fazekas Nándor
Csodálatos pályafutást zárhatok le – Fazekas Nándor
Több mint húszévnyi profi pályafutással a háta mögött, tizenegy magyar bajnoki címmel, kilenc Magyar Kupa-elsőséggel, BL-ezüstéremmel és EHF Kupa-győzelemmel a tarsolyában 43 évesen visszavonul Fazekas Nándor, kétszázharminchétszeres válogatott, kétszeres olimpiai negyedik helyezett kézilabdakapus.
„Színpadra viszik” Fazekas Nándor könyvét
„Színpadra viszik” Fazekas Nándor könyvét
A kedden kezdődött balatonfüredi Könyv-Bor-Jazz fesztivál utolsó napján, vasárnap Fazekas Nándor kézilabdázó Első számú második című portrékönyvét is bemutatják.