Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tisztult az ország

2011. május 21. 11:08
Véget ért a TeSzedd! akció, az előzetes regisztrációk alapján országosan mintegy 170 ezer ember húzott kesztyűt szombaton.

A szemétszedő program elindításával azt remélték, hogy növelni fogja az önkéntesség népszerűségét, segít jobban tudatosítani az abban rejlő társadalmi értékeket, növeli az állampolgári részvételt.

Az Európai Unió az idei esztendőt az önkéntesség évének nyilvánította. Ehhez kapcsolódóan olyan mozgalmat szerettünk volna indítani, ami a hétköznapi életben is érezhetővé teszi az önkéntesség évét, és megmutatja az önkéntesség erejét – mondta el érdeklődésünkre Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a TeSzedd! mozgalom fővédnöke, aki szombaton reggel a veszprémi Mester utcában húzott kesztyűt csatlakozva a kampányhoz. – A gyűjtés kapcsán látható, van mit javítani a környezetünk állapotán, így jó döntésnek bizonyult meghirdetnünk minden idők legnagyobb szemétszedési akcióját az országban – tette hozzá. Ezt bizonyítja az is, hogy előzetesen mintegy 170 ezren jelezték az interneten, csatlakoznak az országos kezdeményezéshez. – Ez a szám azt mutatja, valós esélyünk van arra, hogy látható eredményt érjünk el, s tisztábbá válhat Magyarország – vélekedett Navracsics Tibor.


Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnök-helyettese és egy önkéntes segít a szemétgyűjtésben.

A látható eredményen túl más haszonnal is kecsegtet az akció. – Az emberek megérzik az önkéntesség ízét, ami közben közösségben lehetünk, lehetőség adódik beszélgetésre, s olyan emberekkel is összefuthatunk, akikkel esetleg régen találkoztunk. Jól eső érzés lesz később végigsétálni ezen a területen, látva, mennyivel tisztább lett. Ha ez az érzés megmarad és az önkormányzatok, illetve a kormányzat segíti az önkéntes munkát szervezéssel, anyagi támogatással, akkor ez egy jó kezdeményezés lehet.


Porga Gyula is aktívan kivette részét az akcióból

Veszprém polgármestere családjával együtt vágott bele a szemétgyűjtésbe. – Veszprém egy tiszta város, ettől függetlenül szükséges, hogy aktívan kivegyük részünket ebből a kampányból, mert sajnos vannak olyan eldugott helyek, ahol nagyon sok szemét összegyűlt, ami zavarja a lakosság közérzetét, hangulatát – fogalmazott Porga Gyula. – Fontos, hogy van egy nap, amikor próbálunk közösségként önkéntes munkát végezni – tette hozzá. – Ahhoz, hogy ez a tisztaság megmaradjunk, magunknak kell tenni érte. Azt érzem, hogy egyre inkább közösségként élünk, erősödik az identitásunk, szeretjük városunkat – mondta Porga Gyula.

Országszerte 1500 helyszínen több mint 160 ezer ember több ezer tonna szemetet szedett össze szombaton a TeSzedd! elnevezésű kezdeményezés keretében.

Cseh Zoltán
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.