Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fogyasztókért

2011. május 23. 20:30 // Forrás: Veszprém TV
Fogyasztóvédelmi fórum és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriumának kitelepülése alkotta a gerincét az idei Fogyasztóvédelmi Nyílt Napnak.

Május 23-án a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál megrendezett eseményen szó volt többek között az új fogyasztóvédelmi politikáról, a szervezeti változásokról és a termékhamisításról is.

– Meggyőződésem, hogy a legjobb fogyasztóvédő az a vállalkozó, aki ismeri a fogyasztóvédelmi előírásokat és be is tartja – fogalmazott a Veszprém Televízió kérdésére a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője. Somogyi István előadásában a szervezeti változásokról is beszélt.

A nyílt nap célja, hogy a vállalkozókat segítse, a fogyasztókat pedig megismertesse a jogaikkal, folytatta Somogyi István. – A mai napon fogyasztóvédelmi fórumot tartunk, ahol nem csak előadások lesznek, hanem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriuma is leköltözik, előadásokat is tartanak a fogyasztóvédelem munkatársai a veszélyes termékek kiszűréséről, és a diákok számára kézzel fogható közelségbe kerülnek azok a vizsgálati módszerek, amelyet a hatóság végez.

– A kamara céljai közé tartozik, hogy közvetítse a fogyasztóvédelem felé azt, hogy a jogkövető vállalkozások tanulni szeretnének. Szeretnénk, ha a hatóság mindezt látva, érezve empátiával fordulna a vállalkozások felé, és nem pont a bírság hajszolása, vagy a szankcionálás lenne az első rangú cél, hanem az a közös cél, hogy a jogkövető magatartás minél általánosabbá váljon – fogalmazott az eseményen a megyei kamara elnöke, Markovszky György.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kitelepült laboratóriumában diákoknak is tartottak bemutatót a veszélyes játékokról, háztartási gépekről, de be lehetett vizsgálni a napszemüvegeket, és meg lehetett nézni, hogy egyes tárgyak nikkel kibocsátása megfelel-e a követelményeknek.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.