Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Döntenek a devizahitelesekről

2011. május 24. 20:53 // Forrás: MTI
Csütörtökön tesz bejelentést Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a bankszövetség elnöke a következő időszak intézkedéseiről.

Ezt a miniszterelnök szóvivője jelentette be kedden Budapesten, a kormány ülése után. Szijjártó Péter azt mondta, már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra a devizahitelesek megsegítésének ügyében. A szóvivő további részleteket nem közölt.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója múlt pénteken jelentette be, hogy jelentős előrelépés történt a bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, több pontban sikerült megállapodásra jutni, a nemzetgazdasági miniszter például egyetértett azzal, hogy a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészletének számításakor 180 forinton rögzítsék az árfolyamot.

A bankszövetség pénteken arra számított, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások várhatóan kedden lezárulnak, s a felek közös bejelentést tesznek.
 

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.