Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Befejeződött a bírósági bizonyítás

2011. május 26. 17:58 // Forrás: MTI
A Cozma-ügyben emberölés bűntette miatt 2010. szeptember 13-a óta tartó bírósági bizonyítási eljárás szerdán befejeződött.

Németh Balázs tanácsvezető bíró ismertetése szerint az eljárási költség 73 millió 378 ezer forintot tesz ki.

Az iratanyag 69 kötet, több ezer oldal - mondta. A bíró szerdán öt tanú írásban tett vallomását ismertette; beszámolóik nem érintették az ügy lényegét, nem is tartózkodtak Marian Cozma leszúrásakor a helyszínen, már csak a földön mozdulatlanul fekvő sportolót látták.

A bíró ismertetett helyszínleírásokat is, többi között azt, hogy hol találtak a bűnügyi helyszínelők vértfoltokat, vértócsát. Felolvasta a bíró azt a jegyzőkönyvet is, amelyet Marian Cozma, valamint a kórházba került két súlyos, életveszélyes sérült, Zarko Sesum és Ivan Pesic ruházatáról és értéktárgyaikról vettek fel.

Ismertette a bíró azt is, hogy Raffael Sándor elsőrendű és Németh Győző másodrendű vádlottakat betöréses lopásokért évekkel ezelőtt Münchenben 2 év 8 hónapi börtönre ítélték, majd 2005 novemberében kitoloncolták őket Németországból. A bíró ismertetése szerint Raffaelnek és Némethnek is rendszeresen érkeztek pénzküldemények - összességében több tízezer euró - Svájcból és Hollandiából; a pénzt nők küldték a két férfinak.

Az ügyész a végindítványában módosította a vádat annyiban, hogy Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Iván harmadrendű vádlottat a társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette helyett több emberen elkövetett emberölés kísérletének bűntettével vádolta meg, melyet társtettesként követtek el.

Azt ugyanis a bíróság az eljárás során már megállapította - orvos szakértői véleményekre alapozva -, hogy Ivan Pesic a gyors orvosi beavatkozás( műtét) nélkül meghalt volna, tehát az ellene elkövetett bűncselekmény emberölés kísérletének minősíthető. Ennek tükrében az ügyészség vádmódosítása várható volt, ezt Sárosi Dóra megyei ügyész a bírósági bizonyítási eljárás utolsó napján meg is tette.

A Cozma-ügy tárgyalása pénteken az ügyészi vádbeszéd elhangzásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.