Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét felpörög

2011. május 27. 21:56
Készül az új album. Az utolsó. Máté Szabolcsot, vagyis a rátóti Sub Bass Monstert kérdeztük, merre járt az elmúlt években.

– Sok minden történt velem, talán azért hallani rólam kevesebbet, mert különböző háttérmunkák zajlottak. Többek között elkészült egy dal az A-HA elnevezésű, fiataloknak szóló kampányhoz, ami kicsit elhúzódott, de a napokban felgyorsulnak az események. Hamarosan videoklip is készül hozzá, ez lesz a nyárra elkészülő új lemezem beharangozója.

– Miről szól az A-HA?

– Ez egy országos, fiataloknak szóló szexuális és mentálhigiénés felvilágosító program. Felkértek, készítsek egy dalt, ami segítségükre lehet ebben a témakörben, amit az ifjúság nem érez annyira idegennek. Sári Évi, a kampány háziasszonyának közreműködésével jött létre az A-ha című szám, az ehhez készülő videoklipbe pedig igyekeztem minél több olyan látványos elemet beletenni, ami kicsit kilóg a sorból. Lényeg, hogy felkeltse az ifjúság figyelmét.

– Hol tartanak az új lemez munkálatai?

– Rengetegen kérdezik, mikor jelenik már meg új lemezem, most már elő kell állnom vele. Ráadásul több dalom is van, ami még hivatalosan nem jelent meg, ilyen például a Mázli, vagy éppen a Mr. Slota. Zeneileg teljesen kész az album, a szövegeken csiszolok még helyenként, de végső megjelenési dátumot nem merek mondani.

– Mi lesz a címe?

– Fekete lemez. Ez részben arra utal, hogy ez lesz az utolsó kézzel fogható album, amit kiadok. Felnőtt egy olyan generáció, amely szinte nem is fogott CD-t a kezében, csak a telefont, az MP3-lejátszót és a számítógépet ismeri.

– A felsoroltakon kívül milyen jellegű dalokat tervezel még rá?

– Aktívan kivettem a részem a TeSzedd! kampányból, ehhez kapcsolódóan is készül dal megmutatva, mennyire nem vigyázunk értékeinkre. Várhatóan ebből is lesz majd klip, felhasználva a természetvédők megdöbbentő felvételeit. Természetesen nem oktató jellegű album készül, könnyedebb hangvételű nóták is helyet kapnak rajta.

– Mi a helyzet a fiatal rapperekkel? Megfelelő az utánpótlás?

– Nagyon tehetséges arcokkal találkozom, ez megmutatkozik a készülő lemez közreműködői között is. Az öregnek számító „kannibálok” mellett feltűnik majd a Hősök, és a Nomagfróf névre hallgató úriember, akivel egy tehetségkutató versenyen találkoztam. Nem aggódom az utánpótlás miatt.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.