„A világon minden a véletlentől függ, minden a véletlennek van alárendelve! A véletlen - zsarnok.” (Csehov) Szubjektív szörmögés egy színdarabról…
Nem akarok rosszat írni, jót viszont nem tudok. Próbáltam felfedezni, miért is olyan kiváló ez, miért szeretjük/szeretik annyian Szabó Rékát és a Tünet Együttest, de a Véletlen alapján nem jöttem rá. Én kérek elnézést!
Évről évre elvisznek fődíjat, közönségdíjat a Tánc Fesztiváljáról, számos előadásuk nyert rangos elismerést fesztiválokon, én még nem láttam eddig sajnos tőlük semmit… A 2002 óta nagy sikerrel játszott Véletlen című darab 2010 októberében fiatal táncosok előadásában került felújításra. Tudományos ismeretterjesztő táncjáték, ez az alcíme. Eddig rendben is volna, valóban Vancsó Ödön matematikus tart előadást a véletlen fogalmáról, érdekesen, példákkal illusztrálva, aztán időnként (egyre gyakrabban) beszüremkednek a táncosok is, és csinálnak ezt-azt. De ennek az ez-az-nak se füle, se farka számomra, nem értem, nem vonódok bele, nem tetszik. Mi ez? A véletlen?
Vannak élvezhető részek (számomra) az előadásban, amikor például a közönség által választott zeneszámra mozognak a táncosok, és még az is véletlenszerű, hogy éppen kik. Vagy amikor Vancsó Ödön harmincötször dob a kockával, a táncosok pedig egy-egy számot képviselnek: amikor kijön az ő számuk, akkor abbahagyják a táncot, amikor ismét sikerül olyat dobni, akkor pedig újra folytatják azt. Ez mondjuk talán (?) izgalmas, spontán, véletlen. Igazából a tudományos ismeretterjesztés része sem mindig komoly az előadásnak, hiszen néha egyszerűen leordítják a matematikust, vagy körbetáncolják, kifigurázzák, így nem érthető, mit is beszél, de ő azért rendületlenül magyarázza, magyarázza, magyarázza… Valahogy nekem a tudományos előadás szövege, józansága azt kívánná meg, hogy érthetőbb legyen a táncjáték is, humorosabb, jobban kötődjön élethelyzetekhez, figurákhoz.
Persze, lehet, hogy egyszerűbb, ha bevallom, hogy azért nem tetszett, mert kocka vagyok. Szeretem, ha értek valamit. Vagy ha nem értem, akkor érzem, borzongok. Ez nekem magas labda volt, nem vagyok ennyire elvont, ennyire absztrakt. Persze, lehet, hogy ez az előadás pont annyi volt, amennyit láttam belőle, nem kell rajta görcsölni, ha nem értettem, ha ennyi jött át, akkor ez is valami. Nekem ennyit jutott. Másnak más, másnak jobb, mást elgondolkodtatott, vagy szenzációsnak találta. Például ők:
http://nol.hu/lap/tv/20110107-tanc___kepletesen
http://tancelet.hu/archivum/687-tuenet-egyuettes-veletlen
Nekem aranyos volt, meg bájos, oszt annyi. „Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor, amikor megértek e találkozásra.” (Márai Sándor) Remélem, még fogom látni Szabó Rékáékat, és nem véletlenül, hanem determináltan teszem ezt, és akkor jobban tetszik majd.
Fotók: Pannon Várszínház
