Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

A boldog bajnok blogja

2011. május 28. 17:15
Az MKB VKC idei utolsó meccse mellett az idényt is összegzi Fazekas Nándor, aki a következő idényben is a vehir.hu oldalán blogol.

2-0-ra vezettük a döntőben, miután az első két meccsen itthon és idegenben is magabiztosan vertük a Szegedet. Tudtuk azonban, hogy a harmadik felvonás már nem lesz ilyen egyszerű, hiszen nyolc csapattársam elutazott a katari klub-világbajnokságra, ahol öt nap alatt négy mérkőzést játszottak le, s nagyon elfáradtak. Itthon mi eközben egyébként nagyon keményen készültünk, hiszen vasárnap szerettük volna a bajnoki döntőt letudni. A fiúk későn értek haza, s egy nap pihenőt is kaptak, így gyakorlatilag csak egy napot tudtunk közösen készülni.


Fazekas Nándor nyakában az aranyéremmel

Mindez meg is látszott a meccsen, hiszen nagyon fásultan játszott a gárda. Azokat a helyzeteket, amiket máskor belövünk, most rendre elrontottuk. Azt mondhatom, hogy a szerencse is mellénk állt, hiszen végig vezetett a Szeged, s csak a végjátékban tudtuk a magunk javára fordítani az ütközetet. Ellenfelünk kimagaslóan játszott, mi viszont nagyon sok hibával játszottunk, amit a szegediek kihasználtak. Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhódítottuk a klub 19. aranyérmét, amely véleményem szerint óriási dolog.

A mérkőzésen négy csapattársam utoljára szerepelt nálunk, amit nagyon sajnálok. Szomorú pillanat, amit én is átéltem már, a kézilabdázók élete sajnos ilyen. Mindannyian kiváló játékosok, akik nagyon sokat tettek ezért a klubért. Nagyon sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Bízom benne, hogy Nikolával és Kornéllal a válogatottban még fogunk együtt játszani. Zsenyát szintén nagyon sajnálom, hiszen jó barátom, aki jól megtanult magyarul, remekül beilleszkedett az együttesbe, s nagyon szerették a szurkolók. Kapustársam, Peric pedig a világ egyik legjobb kapusa, aki nagyon sok mérkőzést szinte egyedül nyert meg a Veszprémnek.


A bajnokcsapat

Tehát a minimálisan kitűzött célt, a Magyar Kupát és a bajnoki címet megszereztük, ami nagyon fontos a klub számára. A Bajnokok Ligájával kapcsolatban azonban van bennem némi csalódottság, hiszen minden évben az lenne az elvárás, hogy a legjobb nyolc közé jussunk. Emellett pedig nagyon nagy álma, vágya a klubnak hogy a négyes döntőben is szerepelhessünk. A csoportmérkőzéseken véleményem szerint jól játszottunk, ahonnan másodikként jutottunk tovább. Ekkor azonban egy bombaerős csapattal, a Barcelonával kerültünk szembe, amely együttes utánunk a Kielt is kiverte a sorozatból. Érdekesség, hogy a Hamburg mögöttünk végzett a csoportban, ám a kedvezőbb sorsolásának köszönhetően mégis ott van a hétvégi Final Four-ban. Úgy vélem, hogy itt már nemcsak a tudásnak, hanem a szerencsének is szerepe van. Reméljük, hogy jövőre a szerencse mellénk pártol, s a tudásunk is meglesz, hiszen jövőre is gőzerővel fogunk dolgozni annak érdekében, hogy a klub elvárásit teljesítsük, s kiszolgáljuk a szurkolóinkat.

A családomban is nagyon fontos események történnek. Most kezdődnek ugyanis az országos döntők, ahova az Éles Kézisuli minden korosztálya bejutott a legjobb nyolc közé. Dobogós helyezéseket várunk minden csapattól, hiszen annyira kiemelkedőek. A jövő héten lesz a 2001-es születésűek tornája, ahol a fiam is szerepelni fog, akárcsak két hét múlva a 2002-esek között a Veszprém Arénában. Itt három veszprémi csapatnak – az Éles-suli mellet a Dózsa fiú és a Padányi lánycsapatának – is szurkolhatnak az érdeklődők. Remélem, hogy sokan kilátogatnak majd, hiszen lehet, hogy a jövő reménységeit láthatják.

Köszönöm a vehir.hu kedves olvasóinak egészéves figyelmét. A következő idényben találkozzunk ugyanitt, de ígérem, hogy a nyáron is jelentkezem egy-egy írással.

Fazekas Nándor

vehir.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.