Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csapvíz vagy ásványvíz?

2011. június 1. 18:23
Május 31-én hirdették meg a csapvízkóstolást országszerte, június 1-jén Veszprémben is tesztelhették az érdeklődők.

Hazánk ivóvizei kifejezetten egészségesek, fogasztásukkal pedig magunk is sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért – közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke. Ezt bizonyítandó a MaVíz csapvízkostoló országjárásba kezdett az ország több nagyvárosának érintésével. Június 1-jén Veszprémben is tesztelhették a vizet a járókellők az Óváros téren.

Három kancsó vízből – melyek közül kettőben bolti ásványvíz volt, egyben pedig csapvíz – kellett kiválasztani, melyik lehet csapvíz. Meglepő, de a többség az egyik ásványvízre tippelt, így bebizonyosodott, hogy a csapvíz éppen olyan jó, mint az üveges.


Kugler Gyula

Ezután Kugler Gyula, a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója tartott tájékoztatást a június 8-án felállítandó Országos Guiness Rekrodkísérletről és a veszprémi programokról. A rekordkísérletet nem csak a csapvízfogyasztásra szeretnék kiélezni, hanem összekötöték az egészséges életmód hangsúlyozásával is.

Iskolákat és nyudíjas klubokat vontak be a „Gyalogolj a vízért!” programba, ami június 8-án reggel 9 órakor indul a Lovassy László Gimnáziumtól. A túra során Veszprém szökő- és ivókútjait ismerhetik meg a résztvevők a Kolostorok és kertek útvonalon. Ebben az állatkert is partner, így ott is programokkal várnak mindenkit.

A rekordkísérletre 12 órától lehet majd regisztrálni az Óváros téren és a várban, a Benedek-hegyi lépcsőnél. A kísérlet 14 órakor veszi kezdetét, addig pedig táncos bemutatóval szórakoztatják a vállalkozó kedvűeket.

Kézművességgel, vízfestéssel és sok érdekességgel készültek erre a napra a szervezők, este pedig Vastag Tamás kedveskedik mindenkinek.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53 Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. tegnap 15:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.