Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Arculatépítés és turizmus

2011. június 2. 23:53
Ezzel a címmel tartottak szakmai konferenciát Veszprémben, melyre az ország minden szegletéből érkeztek turisztikai szakemberek és érdeklődők.

A TDM konferencia a helyi és térségi szintű desztinációk arculatépítésével, marketing-kommunikációjával és a desztinációk kutatási, mérési tevékenységével foglalkozott. A szervezők a program összeállítása során hangsúlyozottan törekedtek a kézzelfogható ismeretek bemutatására. Az előadások, kerekasztal beszélgetéssel és szekcióülések a résztvevők gyakorlati tudásához járultak hozzá. A csütörtöki szakmai előadásokat követően pénteken a veszprémi turisztikai fejlesztéseket (TDM projekt fejlesztései, Tourinform Veszprém iroda, Állatkert fejlesztései, Kolostorok és kertek projekt, Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ) mutatják be az érdeklődőknek.

A szakmai viták célja az volt, hogy a város élhetőbb, jobb minőségű legyen, a helyben élők jobban kötődjenek hozzá, s a városba látogatók pozitív élményekkel távozzanak – mondta Brányi Mária alpolgármester csütörtökön a konferencia zárásaként. – Dolgozzák meg, fogják kézen, vezessék a döntéshozókat, mert csak akkor lehet olyan eredményeket elérni, amelyek Magyarországon még csak kevés helyen lehet fellelni – szólt a turisztikai szakemberekhez. Hozzátette, tanítsák környezetüket, hogy ez az ország még teljesebb legyen, mert a turizmus egy húzógazdaság, enélkül nincsen jövője Magyarországnak.

Jelentősen megnőtt az internet, mint új médium szerepe, hiszen az emberek 70 százaléka abban hisz, amit másoktól hall, esetleg megosztanak a közösségi oldalakon. Az előadók hangsúlyozták, minden arculatnak a helyi erőkből, identitásból kell kinőnie, illetve elengedhetetlen, hogy egy turisztikai célpont lakói szeressék környezetüket, mert csak így lehet sikeres – foglalta össze a konferencia legfontosabb tanulságait érdeklődésünkre Lőrincz Katalin, a szervező Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

A 2010. május 1-jétől 2011. június 30-áig terjedő időszakban megvalósuló Összefogás Veszprém turizmusáért projekt egyik fő célja, hogy Veszprém és térsége, a város és a turizmus szereplői egységes arculattal és marketingstratégiával jelenjenek meg a turisztikai piacon.

A Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit kft. több mint 48 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program Helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása pályázat keretében az Összefogás Veszprém Turizmusáért című projekt megvalósítására.

Cseh Zoltán
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.