Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vízibiciklit loptak

2011. június 6. 18:41 // Forrás: Balatonfüredi Rendőrkapitányság
A három fiatalember csak a napfelkeltét akarta megnézni, ezért vitték el a parton lezáratlanul tárolt vízibiciklit.

Szombat reggel fél hétkor állampolgári bejelentés érkezett a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, miszerint a Tihany-Sajkodnál három fiatal kikötött egy vizitbiciklivel, amit vélhetően az örvényesi strand területéről hoztak el. A kiérkező járőrök a közelben elfogták három fiatalembert. A budapesti, oroszlányi, budakeszi fiatalember a kapitányságon azt mondta, hogy csak a napfelkeltét akarták megnézni, ezért vitték el a parton lezáratlanul tárolt vízibiciklit.

Körülbelül 1,5 km-re távolodhattak el a Balaton-parttól, mikor a hajtópedál rudazata eltörött, egy idő után pedig a kormánylapát is felmondta a szolgálatot, ezért úgy döntöttek, hogy a legközelebbi partszakaszra próbálják minél előbb kinavigálni a járművet. Szerencsére nem történt tragédia, a meghibásodott vízi alkalmatossággal sikerült kievickélni a partra. A három fiatalember ellen lopás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.