Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Működni fog

2011. június 9. 10:32
Bár nem az Óváros téren, de mégis van Veszprémnek egy mediterrán tere, ahol mindenki megtalálja a hozzá illő helyet.

Heti „Szemet szúr” rovatunkban az Teátrum üzletház mögötti mediterrán placcal foglalkozunk. A placcforradalomról és az utca emberének véleményéről már korábban olvashattak, most a vendéglátóhelyek üzemeltetői mesélnek.

A mediterrán placc különlegessége, hogy négy vendéglátóhely egymás közvetlen szomszédságában van, mégis jól együtt tudnak működni, nem tekintik egymást konkurenciának. Talán annak köszönhető, hogy mindegyik helynek megvan a maga jellegzetessége, mindenhol mást kap az ember.

– Halott volt Veszprémnek ez a része, semmi nem történt, pedig az adottságai megfelelőek. Mondhatni mi törtük meg ezt az állóvizet a mediterrán terasszal. Az embereknek még meg kell szokniuk az újdonságokat. A helyiekre építünk. Nem mástól vettük el a vendégkört, mivel mi teljesen mást kínálunk az ide látogatóknak. Hosszú távon működni fog ez a mediterrán tér, Veszprém éjszakai életének nyüzsgő színfoltja lett – fogalmazott Borissza Zsolt, az egyik újonnan nyílt vendéglátóhely üzletvezetője, aki hozzátette: az Óváros téren számított egy teraszos placc kialakulására.

A Teátrum üzletház mögötti részen nem nagyon jártak eddig az emberek, talán nem is volt miért. Erre kevés turista közlekedik, inkább helyi lakosok, vagy Veszprémben dolgozók járnak a város ezen részén. A vendéglátóhelyek üzemeltetői azonban mind úgy vélik, hogy itt mindenki megtalálja a hozzá illő helyet.

– Veszprémben eddig zárt terek voltak, így örültem, hogy létrejött egy mediterrán tér. Megtelnek élettel a helyek. Eddig kevés terasz volt itt is és a városban máshol is. Mindegyik hely más stílusú, így minden réteg megtalálja a neki valót. Központi hely lett ez a terület. Talán az összeérő teraszoknak is köszönhető, de nagy az összefogás, együtt sokkal több dolgot meg tudunk valósítani. Elindult egyfajta közös együttgondolkodás, közös programszervezés – mondta el Müller Mónika, a Virág Benedek utcai hely üzemeltetője.

Kellett a placcforradalom. Ha enni, szórakozni, süteményezni vagy kávézni akar az ember, válogathat, nem kell kompromisszumokat kötni. A mediterrán placc így Veszprém egy kis központjává válhat.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.