Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A rövid a jó éjszaka

2011. június 15. 22:33
Abban mindenki egyet ért, a lányok minél fiatalabbak, annál többet mutatnak meg magukból a ruhatáruk segítségével. A lelkük azonban zárva marad.

Heti „Szemet szúr” rovatunkban a divattal, szépséges hölgyeinkkel, lányainkkal, asszonyainkkal foglalkozunk. Nézzük, miként vélekednek erről saját maguk.

A szoknya elengedhetetlen nyáron – véli Németh Barbara, aki épp egy új darab beszerzésére siet. – Nem kell túlzásba vinni a hosszát, az a jó, ha legalább térd fölé ér, de a minit sem vetem meg – mondja mosolyogva hozzátéve, ez attól is függ, hogy épp hova tart. Ami a divatot illeti, úgy látja, nagy sikere van idén az egybe részes ruháknak, a virágos, élénk mintáknak. Személy szerint a fehér színt helyezi előtérbe, s nem bánja, ha feltűnő. Elmondta, Keszthelyen tanul és ott sokkal visszafogottabban öltözködnek a fiatalok, mint a megyeszékhelyen. Megjegyezte még, nappal érdemes kicsit visszafogottabban öltözködni, éjszaka azonban minél többet mutat a ruházat, annál jobb.

Ezzel szemben Rieger Józsefné úgy véli, a fiatalok lehetnének visszafogottabbak. – Persze van, akinek ez jól áll, de a többség jobban is megválogathatná a ruhatárát – mondja. Szerinte az idősebb korosztály közül is akad, aki tinédzsernek képzeli magát és ehhez mérten öltözködik. Hangsúlyozta, a veszprémiek szeretnek csinosak lenni, de nem mindenki engedheti meg magának. Érdeklődésünkre elmondta, a kínai üzletek kínálják a legkedvezőbb árakat, a most divatos turkálókat viszont nem kedveli.

Ilyés Mária gyakran találkozik olyan emberekkel, akik a kelleténél jobban kivetkőznek magukból. – A tinik igyekeznek a legjobban lépést tartani a divattal, persze a férfiak nem bánják a látványt – teszi hozzá. Véleménye szerint minél zárkózottabb valaki a magánéletében, annál többet mutat meg magából ruhatára segítségével. Sokan nem engednek betekintést a lelkükbe, inkább a külsejükkel hívják fel magukra a figyelmet. Elmondta még, a külső megjelenés fontos kiegészítője a smink, de mintha túlzásba esnének a lányok, annak idején a középiskolában még a körömlakk is tiltott volt.

Barátnője szerint Veszprémben minden adott ahhoz, hogy csinosan öltözzenek fel a lányok, nem kell ezért a környező nagyvárosokba látogatni. – Ismerni kell a jó helyeket és némi kitartásra is szükség van – teszi hozzá Jang Gabriella. Elmondja még, barátnőivel havonta egyszer meglátogatják a kedvenc helyeiket nagy hangsúlyt fektetve az akciókra. Mind a ketten elismerik, nem mindig tudják azt megvenni, ami tetszik, néha kompromisszumot kell kötni a családi költségvetéssel.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.