Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Stohl-per - Elnapolták a tárgyalást

2011. június 21. 18:12 // Forrás: MTI
A Pest Megyei Bíróságon szeptember 6-án folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András színész-műsorvezető elleni büntetőper másodfokú tárgyalása.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, s ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan.

A Budakörnyéki Bíróság Stohlt első fokon súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától.

A keddi másodfokú tárgyalás nagy részét a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő, valamint a vádlott ügyvédje által felkért szakértők vitája tette ki. A vádlotti oldal kétségbe vonta a bírósági szakértőnek a baleset legsúlyosabb sérültjén, Kaincz Pálon elvégzett vizsgálatok módszerét, illetve azt, hogy az idős férfi valóban maradandó egészségkárosodást szenvedett, illetve ha igen, az a baleset következménye-e. Ezzel szemben a felperesi oldalon egyértelműen elhangzott: a csípőizületi beszűkülés és a bal láb rövidülése miatt a férfi 15 százalékos végleges munkaképesség-csökkenést kénytelen elviselni.

Ruttner György, a vádlott ügyvédje a délutáni órákban átadott a bírónak egy Pilisvörösváron készült orvosi igazolást, amelynek tanúsága szerint Stohl maga is megsérült a karambol során: agyrázkódást szenvedett. A védelem által megbízott idegorvos szakértő ezt maga is tanúsította, s elmondta, a fej sérülése következtében Stohl "ködös" állapotba került, viselkedése tétova, nem egy vonatkozásában "gyermeki" volt. Ez magyarázza, hogy telefonon arra kérte élettársát: mondja, hogy ő vezetett, s ezért távozhatott - mintegy hárító módon - a baleset helyszínéről a rendőrök megérkezése előtt. Akár eszméletvesztése sem zárható ki - tette hozzá a szakértő.

A tárgyaláson - Ruttner György kérésére - levetítettek egy, az elsőfokú tárgyaláson rögzített felvételt, amelyen az látható és hallható, hogy az ügyész kérte a vád módosítását "maradandó egészségkárosodást okozó" baleset okozására. Az ügyvéd később azzal magyarázta a felvétel "bevetését", hogy erről nem tájékoztatták védencét, ami súlyos eljárásjogi hiba volt. Hozzátette: ennek ellenére nem szeretné, ha visszautalnák az ügyet első fokra, mert védence mielőbb túl szeretne lenni az ítéleten, ami az új fejleményeket figyelembe véve - szerinte - felfüggesztett büntetés, vagy ennél kedvezőbb lesz.

Az ügyvéd szerint vélhetően az is be fog bizonyosodni, hogy Kaincz Pál sérülése mégsem maradandó.

Stubeczky Sarolta bíró kora délután bejelentette: elnapolja a tárgyalást szeptember 6-ára, mert újabb szakértői véleményre van szükség, amelyet az Igazságügyi Orvosszakértői Intézettől szereznek be. A védelem által kért újabb tanúk meghallgatását elutasította a bíróság.

A keddi tárgyaláson több ismert színész is megjelent, köztük Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, Kern András, Garas Dezső és Kulka János. Törőcsik Mari a tárgyalás előtt az MTI-nek azt mondta: azért jött el a bíróságra, mert a barátjáról van szó, és az ember szorít a barátjának.

A tárgyalás végén Stohl András bejelentette: szerdán egymillió forintot helyez ügyvédi letétbe Kaincz Pál részére, mint kiderült, azért, hogy az esetleges polgári peres eljárást megelőzve éreztesse vele komoly kármentő szándékát.

A színész-műsorvezető az MTI-nek arra a kérdésére, nem csalódott-e a per elhúzódása miatt, azt felelte: csak a "legvégén" akar nyilatkozni.
 

vehir.hu
további cikkek
A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08 Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében közélet Fejlesztés kontra vízbázisvédelem az Aranyosvölgy ügyében Veszprémben az Aranyosvölgybe tervezett lakópark ügye az elmúlt hetekben nem csupán szakmai kérdéssé, hanem társadalmi próbatétellé vált. Hétfőn a városházán a városvezetés, a szakma és a tiltakozó civileknek tartott fórumot, hogy megkíséreljék előre mozdítani azt a konfliktust, amely kialakult a magántulajdonban lévő terület hasznosítása körül. ma 4:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.