Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Belvárosi fórum

2011. június 24. 12:26
Lakossági fórumot tartanak a Veszprém – Belváros funkcióbővítő rehabilitációja című projekttel kapcsolatban.

A lakossági fórumot június 27-én 17 órától tartják a Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában tartja Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pro Veszprém Kft., hogy tájékoztassák a lakosságot a belváros rehabilitációról, az ahhoz kapcsolódó közműcserékről és a Jutasi út – Budapest út kereszteződésében épülő körforgalomról.

A fórum keretében az érdeklődők többek között tájékoztatást kapnak a beruházásokról, azoknak jelenlegi állásáról, a fejlesztések ütemezéséről, megismerhetik a projektelemeket, a terveket. A meghívott szakemberek válaszolnak az építkezésekkel, közlekedési változásokkal kapcsolatos kérdésekre is.

A lakossági fórumon részt vesz:
Porga Gyula, Veszprém polgármestere
Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere, a belvárosi körzet önkormányzati képviselője
Brányi Mária Veszprém alpolgármestere
Schmidt István Városfejlesztési Iroda vezetője
Rajmon Viktor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője
Bischof Péter, a Pro Veszprém Kft. projektvezetője
Radács Attila, a Bakonykarszt Zrt. műszaki igazgató
Polhammer Kálmán HŐFORG igazgató
dr. Fröhlich Krisztián projektpartnerek képviseletében

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. ma 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.