Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emlékezni és emlékeztetni

2011. június 26. 21:12
A borzalmak korának, a holokauszt napjainak áldozatai előtt tisztelegtek a veszprémi zsidó hitközség tagjai és vendégeik vasárnap.

Egyfajta zarándoklatként járták végig a tisztelgők a holokauszt veszprémi emlékhelyeit. Budapesti úton, az egykori zsinagóga helyén állított emléktáblánál kezdték útjukat, majd a Komakút téren folytatták, ahol a második világháború végén felállított gettó állt, és végül a Mártírok úti zsidó temetőben gyászmisével fejezték be.

Kardos Péter főrabbi beszédében a hatvanhét évvel ezelőtti borzalmakra emlékeztetett mindenkit. Arra, hogy az idő törvénye miatt egyre kevesebb túlélő van, akiket emlékeztetni kell e napon. De akik még élnek, azoknak mást jelentenek a gáz, a vagon, a tábor szavak. Ők elsősorban nem a fűtésre, az expresszvonatokra vagy a pihenésre gondolnak. Őket e szavak a borzalmakra emlékeztetik.

A hatvanhét évvel ezelőtti borzalmak nem tettek különbséget hívő, hagyományait ápoló zsidók és ateisták között, a rémtett mindenkit érintett, akinek az volt a bűne, hogy zsidónak született.

A rendszerváltás óta sajnos nem múlt el nap, hogy ne érték volna támadások a hazai zsidóságot. Zsinagógákra rajzolt horogkeresztek, hazátlanság, idegenszívűség hamis vádjai, az árpádsávos tüntetők megnyilvánulásai mind-mind éreztetik velük az antiszemitizmus megnyilvánulásait.

Porga Gyula polgármester fájó szívvel emlékezett az elhurcolt, a munkatáborokban szenvedő és meghalt áldozatokra, az egykori veszprémi polgárokra, akiket igaztalanul hurcoltak meg a halál barnainges ügynökei. Felhívta a jelenlévők figyelmét az Adolf Hitler vezette nácik szörnyűségeire, az antiszemitizmus veszélyére.

A zarándoklaton jelen volt a veszprémi születésű Sweitzer József egykori országos főrabbi családjával egyetemben.

P.S.: Holokauszt az jelenti, égő áldozat. A nemzetiszocialisták által a II. világháború alatt a zsidóság ellen elkövetett népirtást értjük alatta. Körülbelül hatmillió zsidó áldozata volt e politikai akaratnak. Az 1941-45 közötti Magyarország területéről négyszázezer, a mai területéről kétszázezer zsidó áldozata volt a holokausztnak. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb nemzetiszocialista megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_holokauszt_Magyarorsz%C3%A1gon
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/
http://www.hdke.hu/
 

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. ma 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. ma 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. ma 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.