Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hulladékgazdálkodási törvény

2011. június 28. 12:55 // Forrás: MTI
A június 27-én, hétfőn elfogadott jogszabály célja, hogy megújuljon a magyarországi hulladékhasznosító ipar.

Átalakítanák a hulladékgazdálkodás rendszerét a kormánypártok, ezért a hétfőn elfogadott termékdíjtörvény "csak az első lépés", ősszel ugyanis benyújtják a parlamentnek a hulladékgazdálkodási törvényt is - közölte a Fidesz-KDNP környezetvédelmi kabinetjének vezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nagy Andor elmondta, terveik között szerepel a régi betétdíjas rendszer visszaállítása ott, ahol az lehetséges.

Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott, a környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabállyal kapcsolatban a kereszténydemokrata képviselő azt mondta: a korábbi rendszerben a termékdíjfizetésre kötelezett gyártók, kereskedők nem voltak érdekeltek abban, hogy eljussanak az újrahasznosítás maximumáig, és csak a minimum szint teljesítésére törekedtek, "kipipálva" ezzel az előírt kötelezettséget. Véleménye szerint azzal, hogy egy állami szervezet veszi át a termékdíjköteles anyagok begyűjtését, ez megváltozik. "Nem államosításról van szó, hanem egy új koordináló rendszer kialakításáról", amely egyszerűsítést, átláthatóságot hoz magával - fűzte hozzá, példaként említve, hogy a kis- és mikrovállalkozásoknak átalánydíj-befizetésre lesz lehetőségük.

Nagy Andor arra hívta fel a figyelmet, hogy szinte valamennyi parlamenti párt és a szakértők is egyetértettek abban, hogy meg kell változtatni a 15 éve működő termékdíjrendszert. A hétfőn elfogadott jogszabály célja - folytatta -, hogy megújuljon a magyarországi hulladékhasznosító ipar, továbbá az, hogy ne keletkezzen annyi hulladék, mint most, a keletkezőt pedig minél arányban tudják újrahasznosítani. Megjegyezte, hogy az elmúlt ötven évben Magyarországon meghússzorozódott a hulladék mennyisége.

Az Országgyűlésben hétfőn 283 igen szavazattal, 60 nem ellenében elfogadott - a fideszes Sebestyén László jegyezte - jogszabály szerint termékdíjköteles terméknek minősül az akkumulátor, a csomagolás, az egyéb kőolajtermék, az elektromos és elektronikai berendezés, a gumiabroncs és a reklámhordozó papír. Az ilyen termékek hulladékgazdálkodási stratégiáját a kilenctagú termékdíjbizottság határozza majd meg, a hasznosítást pedig az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezi. A céget a környezetvédelemért felelős miniszter alapítja, és az ügynökség ír ki pályázatot a hulladék begyűjtésére, hasznosítására.

Az előterjesztő Sebestyén László a keddi tájékoztatón azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy sokaknak kedvezőtlen az egyik legtöbb pénzt hozó rendszer, a hulladékhasznosítás átalakítása, ugyanis az új jogszabállyal rontanak "bizonyos üzleteket".

Álláspontja szerint ugyanakkor a törvény nyomán 2-3 ezer új munkahely jöhet létre a hulladékhasznosító iparban - elsősorban az alacsonyan képzett, hátrányos helyzetű lakosság számára -, továbbá növekedhet az újrahasznosítással kapcsolatos "lakossági tudatformálásra" szánt forrás.

Arra a kérdésre, miszerint nem tartanak-e attól, hogy a gyártók, kereskedők a fogyasztókra terhelik majd át a díjat, Nagy Andor azt válaszolta: ez benne van a pakliban, de piaci verseny van. Hozzátette, a szemétdíj összegének alakulása nincs közvetlen összefüggésben a termékdíjtörvénnyel.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.