Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Köztisztviselők napi „közmunka”

2011. június 28. 17:45
A Pápakovácsi Idősek Otthonát keresik fel a megyei önkormányzat dolgozói az önkéntesség jegyében június 29-én.

A Veszprém Megyei Önkormányzat hivatali apparátusa az önkéntesség évének jegyében hagyományteremtő szándékkal, közmunkával járul hozzá az intézményeivel kiépített emberi kapcsolatainak elmélyítéséhez, valamint az infrastruktúra állagmegóvásához.

Az összefogást, az együtt gondolkodást megtestesítve június 29-én a Pápakovácsi Idősek Otthonát keresi fel a hivatal kollektívája. A nap folyamán alkalom nyílik az otthon lakóival folytatott beszélgetésre, festésre, fűnyírásra és az ablakok megtisztítására is.

A munkában részt vesz Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, Kovács Norbert és Polgárdy Imre alelnökök, valamint Dr. Imre László főjegyző is.

A tervezett program szerint a délután folyamán kerül sor a Köztisztviselői Nap keretében a Törzsgárda jutalmak átadására, majd a Pápakovácsi Délibáb Színjátszó csoport „Ép testben épp, hogy élek” és a dákai intézmény „Vidéki sanzon” című műsora várja a jelenlévőket.

A napot „Fele sem igaz” névre hallgató játékos vetélkedő zárja.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.