Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz

2011. július 3. 9:45 // Forrás: MTI
A Millenáris Parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.

A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt, így várhatóan a következő két évben is ő irányítja majd a Fideszt. (Orbán Viktor 2003 óta pártelnök, azt megelőzően 1993 és 2000 között is ő állt a Fidesz élén.) A négy alelnöki poszton sem valószínű változás. Ez alapján várhatóan továbbra is alelnök marad Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály. A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszuson beszámolókat hallgatnak meg és fogadnak el a küldöttek: Kövér László ismerteti a választmány, Kósa Lajos az elnökség, Lázár János az országgyűlési képviselőcsoport, Kósa Ádám pedig az európai parlamenti frakció beszámolóját. A tervezett napirend szerint felszólal majd mások mellett Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, továbbá Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, majd a kongresszus a megválasztott pártelnök beszédével ér véget. A rendezvény a tervek szerint délután három óra körül sajtótájékoztatóval zárul. A Fidesz alapszabálya szerint a kongresszus a párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve, amely a helyi szervezetek és a párt társszervezeteinek küldötteiből, az országos elnökség tagjaiból, a tagozatok elnökeiből, a társszervezeteknek a Fidesz tagjai sorából kikerülő elnökeiből, valamint a párt azon tagjaiból áll, akik részt vettek a Fidesz megalapításában.

Tisztújító kongresszust kétévente kell összehívni. A kongresszus akkor határozatképes, ha a mandátummal rendelkező küldöttek több mint fele részt vesz a szavazásban.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.