Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kormányzati munkaterv

2011. július 8. 12:54 // Forrás: MTI
Mintegy százhatvan előterjesztés szerepel a kormány második félévi, a feladatokat azok ütemezésével együtt feltüntető munkatervében. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet egyik augusztusi ülésén tárgyalnak a kormánytagok a jövő évi költségvetésről szóló törvényről.

Szeptemberben kerülhet a kormány elé a bírósági végrehajtással kapcsolatos jogszabályok módosításáról szóló tervezet, az igazságügyi szervezet átalakításával kapcsolatos törvényekről, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényről, valamint az új felsőoktatási törvényről, az új Munka Törvénykönyvéről, továbbá a versenyképesség javítását megalapozó és egyéb adótörvények módosításáról szóló előterjesztés. Decemberre ütemezik a választási eljárásról szóló jogszabály módosítására készített tervezet megvitatását.

A júliustól december 31-ig terjedő időszak kormányzati munkaterve alapján a legtöbb munka a törvény-előkészítésben a fejlesztési, a nemzetgazdasági és a közigazgatási tárcára vár.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.