Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hallatják a hangjukat

2011. július 13. 10:20
Megalakult a Veszprémi Ifjúsági Kerekasztal, melynek működéséről július 13-án tartottak sajtótájékoztatót.


Mihalovics Péter

– Országosan egy ifjúságpolitikai stratégia megalakulásán fáradozunk, mely három lépcsős folyamat: bemutattuk a vitairatot, jelenleg országos konzultáció folyik, majd megalkotjuk az Új Nemzedék Jövőjéért névre hallgató programot. Ha a program utóéletére gondolunk, akkor látjuk, hogy mennyire fontosak a helyi ifjúsági szervezetek, melyek a program megvalósításáért fognak dolgozni. Akkor leszünk eredményesek a stratégia területén, ha meglesz a kapcsolat azokkal a helyi civil szervezetekkel, akik magukénak érezhetik azokat az értékeket, amit megfogalmazunk – mondta el Mihalovics Péter önkormányzati képviselő.

A Várfok Alapítvány elindított egy négy hónapos projektet pályázat segítségével, mely alapjául szolgál a döntéshozók és az ifjúság közötti párbeszédnek. Janzsó Ádám, a Várfok Alapítvány irodavezetője kiemelte, hogy tapasztalatai szerint mindig azok a kezdeményezések sikeresek, melyek alulról építkeznek.


Janzsó Ádám

– Nagyon borúlátóan látjuk az ifjúság helyzetét, nem csak helyi szinten, hanem országosan is. Ezt szeretnénk megváltoztatni. Össze kell fogni, közösen beszéljük meg céljainkat, hogy mit szeretnénk elérni. Segítsük a döntéshozatali rendszert. Mi itt, lenn meglátjuk a problémát, amit a fiatalok el tudnak mondani az ifjúsági szakembereknek, akik a döntéshozók felé tudják ezeket közvetíteni – hangsúlyozta Janzsó Ádám.

– Létrehoztuk ezt a kerekasztalt, mely a Veszprémi Fiatalokért (VIFI) elnevezést kapta – tette hozzá Janzsó Ádám. – Ezt a feliratot már az Utcazene Fesztivál idején is lehet keresni, hiszen próbáljuk elérni a fesztivál résztvevőit, hogy elmondják, milyen Veszprémben fiatalnak lenni. A döntéshozatalban mindez meghallgatásra kerül majd. Ebben erő lehet.


Oláh Dániel

Oláh Dániel, a VEDIÖK elnökhelyettese kiemelte, hogy a középiskolákban szép számban működnek a diákönkormányzatok, de nincs meg a megfelelő érdekérvényesítési erejük. A fiatalságban rejlő energiákat és kreativitást még jobban ki lehetne használni. Jelenleg az ifjúsági képviselet nem megfelelő, vannak problémák, nem minden csoportot érünk el. Ezért van szükség egy ilyen ifjúsági csoportra, mondta.

A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, hiszen különböző témákban munkacsoportok működnek, így minden fiatalra szükség van, akik hallatni szeretnék a hangjukat. Az első megbeszélések civil szervezetek, ifjúsági szakemberek és politikai pártok képviselői között zajlottak le, de számítanak a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozók jelenlétére is. Ez egy informális csoport, lényege az egymás közötti párbeszéd.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.