Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új korszak kezdődik

2011. július 17. 1:46
Első könyvét mutatta be Veszprémben Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, ami Született augusztus 20-án címmel jelent meg.

Születési dátumát jelöli a könyv címe – ismertette Vona Gábor szombaton este a Kossuth utcán tartott író-olvasó találkozón. – Egyfajta iránymutatást ad ez nekem, ha már ezen a napon születtem, úgy érzem, szükséges az átlagnál valamivel többet tennem a hazámért – mondta.

A könyvben mérleget vonok az elmúlt évek történéseiről, ami közben a semmiből parlamenti párttá nőtt a Jobbik. Sikerekben és kudarcokban egyaránt gazdag évek voltak, de most egy újabb korszak vár ránk, parlamenti párttá válva megpróbáljunk még nagyobb befolyással lenni az ország irányításában – nyilatkozta a sajtó képviselői előtt a Jobbik elnöke.

A kétezer példányban megjelent könyvben többek között ír arról, miért lakott másfél éven keresztül egy Ferences kolostor padlásán, a Magyar Gárdáról, Bethlen Jánosról, Budaházy Györgyről, valamint Orbán Viktorral való kapcsolatáról is. – Hiszek abban, hogy a leírtak árnyalni tudják azt a képet, amit a sajtóban rólam kialakítottak – árulta el a könyv egyik célját Vona Gábor.

Cseh Zoltán
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.