Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közmunkaprogramot indított a MÁV

2011. július 22. 16:59 // Forrás: MTI
A Balaton körüli vasútvonalak állomásainak takarítására, karbantartására indított minta-közmunkaprogramot a MÁV Zrt.

A MÁV Zrt. balatonföldvári vasútállomáson tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön a térség polgármesterei mellett részt vett Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára is, aki elmondta, a MÁV mintaprojektje a kormány közmunkaprogramjának egyik eleme. Kifejtette, a közmunkaprogram eddig az idén 170 ezer embernek adott munkát, így a 200-220 ezer fős éves tervet várhatóan "bőven" sikerül majd teljesíteni.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az országos közfoglalkoztatás keretében már több mint ötszázan dolgoznak a Balaton partján a vasút mellett azért, hogy megtisztult, megszépült állomások fogadják a Balatonra érkezőket. A MÁV balatoni mintaprogramja további 30-35 embert érint, és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódóan, de TÁMOP-os forrásból valósul meg. Ennek az a lényege, hogy egy vállalkozás - akár önkormányzati is - a foglalkoztatott bruttó bérének és járulékainak 70 százalékát megkapja támogatásként 8 hónapon át, cserébe azért, hogy vállalja további 4 havi foglalkoztatását. A belügyi tárca ezt a programot hosszabb távon a közfoglalkoztatási rendszeren belül tervezi folytatni - mondta az államtitkár.

Szabó Mónika, a MÁV Zrt. közmunkaprogramért felelős projektmenedzsere az MTI-nek kifejtette, a balatoni régióban a közelmúltban elindított mintaprojektet szeretnék a jövőben az egész országra kiterjeszteni, hosszú távon mintegy 3 ezer embernek biztosítva munkát az önkormányzatokkal való együttműködésen keresztül. Hozzátette, azért is fontos az együttműködés kialakítása az önkormányzatokkal, mert a MÁV szeretné az állomások teljes üzemeltetését átadni számukra. Ezzel nemcsak az állomás, a "település kapuja" rendben tartását vállalnák, hanem lehetővé válna az is, hogy akár boltot, polgárőrséget, vagy éppen múzeumot működtessenek benne. Az országban már van példa ilyen együttműködésre a MÁV és települések között, közülük a gyömrői a legsikeresebb. Az önkormányzatok az állomások azon részeit hasznosíthatják, amelyekre nincs szükség a vasút üzemeltetéséhez - jegyezte meg.

Szabó Mónika szerint így a vasútállomások egyfajta szolgáltatóközpontokká válhatnak, hiszen a legtöbb esetben a települések központjában találhatóak. Arról is beszámolt, hogy a mintaprojekttel kapcsolatban már mind a 42, vasútállomással rendelkező balatoni települést megkeresték, amelyek részéről 90 százalékban "maximális fogadókészség" tapasztalható.

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere az MTI-nek elmondta, a település eddig élt minden közmunka-lehetőséggel, így azzal is, amelyet a MÁV nyújtott, és az a lehetőség is érdekli, hogy a vasútállomása vagyonkezelőjévé váljon. Egy 1928-as építésű, impozáns, nemrég felújított épületről van szó, amelynek emeletén a két lakórész és a közösségi helyiség évtizedek óta kihasználatlan, a földszinti "resti" pedig évek óta zárva van. A vasútállomást ezek hasznosításával szeretnék akár már a következő szezonra bekapcsolni a város vérkeringésébe.
 

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.