Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hat nemzet fiataljai találkoztak

2011. július 28. 17:01
Tíz napot töltöttek Csehországban azok a szerencsés veszprémi fiatalok, akik részt vehettek az Európai Városok Szövetsége ifjúsági találkozóján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A nyolc középiskolás diákot két pedagógus kísérte el az útra Žamberk-be, kedden értek haza – számolt be az eseményről csütörtökön délelőtt a városházán Porga Gyula polgármester. Az ott töltött idő alatt különböző műhelymunkákon vettek részt, megismerkedtek a helyi tradíciókkal, kirándulásokat szerveztek számukra, s egy színpadi pantomim produkciót is összehoztak.


Porga Gyula

A találkozón hat nemzet hét városából érkeztek fiatalok. A veszprémiek egy rövid filmmel mutatták be, honnan jöttek, sok érdekességet meséltek el Magyarországról, valamint a kolbász ízével is megajándékozták a résztvevőket.


A veszprémiek bemutatkozó filmje az ifjúsági találkozón

Korbacsics Ildikó, a Lovassy iskola pedagógusa, a fiatalok egyik kísérője elmondta, jól bizonyított a csapat, mindenkivel megtalálták a közös hangot, s a nyelveket is jól használták. Az idei találkozónak a „Barátság út” mottót adták, s mi sem bizonyítja jobban ennek megvalósulását, számos barátság született a helyszínen. Kiemelte, a vendéglátók is jól teljesítettek, csak a rossz időjárás szólt bele időnként a programokba.


Korbacsics Ildikó

A fiatalok arról beszéltek, a találkozó egyik legnagyobb előnye, hogy több nemzettel is megismerkedhettek a 10 nap alatt. A tapasztalatuk szerint a németek a legközvetlenebbek, az olaszokkal azonban nehéz volt kommunikálni, már csak azért is, mert a többségük csak a saját nyelvén szólalt meg, s az „OK”-ét sem értették. Abban mindenki egyetértett, remélik, minél előbb újra találkozhatnak a most megismert barátokkal.


Oroszi Fanni

– Žamberk egy hatezer fős város, de minden megtalálható benne, amire szüksége lehet az embernek – mutatta be a vendéglátók települését Oroszi Fanni. A vetésis diák elmondta, gyönyörű főtérrel rendelkezik a város, számos látnivalót adott számukra, az aquapark pedig nagyszerű kikapcsolódást biztosított mindenkinek a kötött programok között, ha éppen nem a közeli, feltűnően rendben tartott erdős parkban kirándultak.

Az Európai Városok Szövetsége alapdokumentumát 1996-ban írták alá a csatlakozó országok. Évente egy alkalommal ifjúsági találkozót tartanak a városok delegáltjainak, valamint a polgármesterek találkozójára is sor kerül. Jövőre ez utóbbit Veszprémben tartják, majd 2013-ban a fiatalok érkeznek hozzánk vendégségbe.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.