Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ország hírnevét rontják

2011. július 28. 17:09 // Forrás: MTI
A Fidesz szerint Kovács László csütörtöki kijelentéseivel "azok próbálnak tükröt állítani a kormány elé, akik a leginkább felelősek azért, hogy az összetört." Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kormánypárt csütörtöki közleménye szerint Magyarország 2002 és 2010 között elvesztette nemzetközi hitelét, kiszolgáltatottá vált és "a szocialisták a kormányváltást követően sem adták fel az ország hírnevének rombolását: a belügyeket (médiatörvény, alaptörvény) nemzetközi színtérre kijátszva támadták saját országukat, semmiféle tiszteletet nem mutatva a magyar emberek felé".

Kovács László csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy szerinte az 1970-es évek vége óta nem volt olyan kedvezőtlen Magyarország nemzetközi megítélése, mint jelenleg. Az MSZP alelnöke elmondta: ennek oka, hogy a kormány nem a demokrácia szabályai szerint, hanem a jogállam felszámolására, a független intézmények elfoglalására használja fel kétharmados parlamenti többségét, az ezt kifogásoló nemzetközi bírálatokra pedig "gőgös, fennhéjázó, elutasító és csúsztatásoktól sem visszariadó" válaszokat ad.

Kovács László felidézte, hogy a kormányt számos európai kritika érte a fékek és ellensúlyok lebontása, a semlegességet igénylő közjogi pozíciók és intézmények elfoglalása, a jegybank és a bíróságok elleni "támadások", a médiatörvény, valamint az alkotmányozási folyamat erőltetett üteme, egyoldalúsága miatt, és azért, mert az alaptörvény a következő kormányok mozgásterét is szűkíti.

A Fidesz reagálása szerint ugyanakkor az új magyar alkotmány tökéletesen illeszkedik az európai normákhoz, és "egy a demokrácián, a jog uralmán, és az alapvető jogok védelmén alapuló alkotmányos rendet hoz létre" az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint. A magyar "médiatörvény"-t pedig az Európai Bizottság tüzetesen megvizsgálta, majd néhány apró kiegészítés után megállapította, hogy az európai jog- és normarendszerrel összhangban áll.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.