Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elektronikus piacterek

2011. július 30. 16:20 // Forrás: MTI
A magyarországi elektronikus piacterek átmenő forgalma az idén elérheti a 36 milliárd forintot a GKIeNET előrejelzése szerint. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A tavalyi 28-30 milliárd forinthoz képest mintegy 20 százalékos a növekedés.

Az előrejelzés realitását mutatja, hogy a piac vezető aukciós e-kereskedelmi platformjai, a Vatera.hu és a TeszVesz.hu átmenő forgalma több mint 10, nettó árbevétele pedig 35 százalékkal nőtt az idén április-júniusban az előző év megfelelő időszakához viszonyítva.

A két platform közleménye szerint az aukciós portálok átmenő forgalma idén a vizsgált hónapokban megközelítette a 7 milliárd forintot, bruttó árbevétele pedig átlépte az 550 millió forintot.

A platformok a második negyedévben a felhasználói számukat 25 százalékkal, árbevételüket pedig 35 százalékkal növelték 2010 megfelelő időszakához képest.

A két oldal regisztrált felhasználóinak létszáma átlépte a 2,7 milliót, miközben a feltöltött termékek száma másfélszereződött: míg 2010 áprilisa és júniusa között 23 millió, addig 2011 megegyező időszakában több mint 34 millió árucikk fordult meg a portálok kínálatában. Hasonló növekedés figyelhető meg az aukciók számában is, az oldalakon 2010-ben 11,8 millió, 2011-ben 14,5 millió árverést számláltak a vizsgált időszakban.

A közlemény szerint megnövekedett forgalom ellenére sem nőtt a piactereken elkövetett csalások aránya. A két piacteret is tömörítő allegroup.hu Kft. az e-kereskedelem biztonsága érdekében már több éve együttműködik a rendőrséggel, amit most kiterjesztett azzal, hogy júliusában a hatóságnak átadott egy, az e-kereskedelmi bűnesetek megelőzését és felderítését segítő kézikönyvet, amit a cég biztonsági csapata készített a rendőrség segítségével.

A társaság hatékonyságát mutatja, hogy a cég oldalain a csalni próbálók több mint 90 százalékát elkapják - áll a közleményben.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.